BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mínuszban zárta a nyarat az építőipar, kevés az új megrendelés

Az egy évvel korábbihoz viszonyítva 6 százalékkal, az előző hónaphoz képest 2,1 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában a KSH keddi gyorsjelentése szerint. Az ágazat az év első nyolc hónapjában 1,8 százalékkal áll a 2023-as időszaki bázis felett, de a tavalyi év 6,5 százalékkal gyengébb volt az előzőnél, vagyis a bázis alacsony. Nem jó jel, hogy kevés az új szerződés.

Rendkívül gyenge augusztust zárt az építőipar, a KSH keddi gyorsjelentése szerint ugyanis 2024 augusztusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 2,1 százalékkal kisebb volt a júliusinál.

Construction,Site.,Construction,Of,Skyscrapers.,Tower,Crane,On,Formworks.,Construction
Minden építményfőcsoport termelése elmaradt a bázistól /Fotó: Shutterstock

Éves alapon is jelentős mínuszban az ágazat

Az előző év azonos hónapjához képest 2024 augusztusában:

  • Mindkét építményfőcsoport termelése elmaradt az egy  évvel korábbitól, az épületeké 3,2, az egyéb építményeké 10,2 százalékkal.
  • Az építőipari ágazatok közül az épületek építése  esetében 7,3, az egyéb építmények építésénél 30,8 százalékkal csökkent a termelés volumene. A legnagyobb súlyú ágazat, a speciális szaképítés termelése 11,5 százalékkal bővült.
  • A jövőre nézve nem sok jót jelent, hogy 

a megkötött új szerződések volumene 19,6 százalékkal  visszaesett. 

  • Ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 27,1, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 11,1 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál.

Egyelőre az augusztus végi szerződésállomány volumene még 22,8 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 5,8 százalékkal csökkent, az egyéb  építményekre vonatkozóké 51,4 százalékkal nőtt.
Mindezek nyomán 

2024 első nyolc hónapjában az építőipari termelés volumene 1,8 százalékkal bővült 

az előző év azonos időszakihoz mérten.

Mi van a magyar építőiparral? – itt a válasz

Egyelőre nem számít pozitív előjelű adatokra a kedden reggel megjelenő építőipari gyorsjelentésben az ágazati szakszövetség, melynek elnöke kiemelte, hogy ráadásul a 2024-es évi változásokat az alacsony bázist adó 2023-as évhez viszonyítják. Az építőipar megrendelésállománya eközben olyan alacsony, hogy már egy-egy nagyobb értékű munka pluszba viheti a számokat. Kedden jön ki a friss KSH-gyorsjelentés az augusztusi számokról.



 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.