BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Akiktől nem sajnáljuk: 1,7 milliárd forintot kaptak az önkéntes tűzoltók

A Falusi Civil Alap 2020-as indulása óta országszerte csaknem ötszáz nyertes pályázatot hirdettek ki önkéntes tűzoltó egyesületek számára, 1,7 milliárd forint értékben, ebből Vas vármegyében hatvan önkéntes tűzoltó egyesület összesen 221 millió forint pályázati támogatásban részesült.

A Falusi Civil Alap 2020-as indulása óta országszerte csaknem ötszáz nyertes pályázatot hirdettek ki önkéntes tűzoltó egyesületek számára, 1,7 milliárd forint értékben, ebből Vas vármegyében hatvan önkéntes tűzoltó egyesület összesen 221 millió forint pályázati támogatásban részesült – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton a Vas vármegyei Kondorfán, ahol egy felújított, az előzőnél korszerűbb tűzoltóautó átadása alkalmából rendezett ünnepségen vett részt.

tűzoltók, önkéntes tűzoltók, Falusi Civil Alap
Falusi Civil Alap: 1,7 milliárd forintnyi nyertes pályázatot hirdettek ki eddig önkéntes tűzoltóknak / Fotó: Donka Ferenc

Gyopáros Alpár kiemelte: 

a Magyar falu program legfőbb célja a kistelepülések elnéptelenedésének megállítása volt, az életminőséget javító fejlesztésekkel sok helyen sikerült elérni pozitív demográfiai fordulatot, de az utak, járdák rendbetétele, épületek emelése szavai szerint önmagában nem lett volna elegendő.

A falvak népességének megtartásához szükség van a kultúra, a hagyományok megőrzésére és ápolására, valamint az olyan aktív civil közösségekre is, mint a számos helyen a kondorfaihoz hasonlóan nagy múlttal rendelkező és helyben a fejlődés motorjainak számító önkéntes tűzoltó egyesületek – fűzte hozzá a kormánybiztos. 

A Kondorfai Önkéntes Tűzoltó Egyesület 1893-ban alakult meg, jelenleg 15 aktív és hat tiszteletbeli taggal működik. A szombaton átadott Steyr típusú tűzoltógépjármű az ausztriai Lainbachból érkezett, jobban felszerelt, mint elődje volt; 

  • egyebek között nagy teljesítményű aggregátorral, 
  • füstelszívó rendszerrel és 
  • úgynevezett fényárbóccal is rendelkezik.

Ennyi pénzre számíthatnak az államtól az árvízi védekezésben részt vevők

Azok kaphatnak egyszeri nettó 200 ezer forintos jutalmat, akik a helyszínen közvetlenül részt vettek a védekezésben, illetve a terepi védekezést közvetlenül irányították.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.