EU-építők és EU-rombolók?

A konventmegállapodás sok szempontból magáért beszélt. A nagy drámák után nemcsak a kárörvendők által várt szakítás maradt el, hanem egy relatíve koherens - jóllehet rengeteg további értelmezést igénylő - szöveg született, méghozzá a konventtagok láthatóan nagy többségének támogatásával. Ez tehát a biztató hír.

Annál nagyobb kontraszt a másik. Az a tény, hogy a jelek szerint sok-sok hónapos olasz diplomáciai - nevezzük nevén: zsarolás - végül meghozta "gyümölcsét", és a másik tizennégy tag beadta a derekát: harminc évre elhúzódó, kamatmentes visszatérítést téve lehetővé a közösségi tejkvóták következetes túllépéséért kirótt büntetésre. Igazából már a feltűnően kipárnázott feltételrendszer is elgondolkodtató. De az még inkább, hogy mindezt Róma annak fejében érte el, hogy egy ettől teljes független témakör lezárását - a megtakarítási adóknál esedékes új közösségi szabályozás tető alá hozását - tette függővé a számára elfogadható "tejdöntéstől".

"Így kell ezt csinálni!" - kiáltott fel egy brüsszeli kolléga, aki szerint "végre kibújt a szög a zsákból, és feketén-fehéren látható, hogy mi az EU lényege: kaparj magadnak, amit tudsz, mindegy, hogyan". Szavai még betudhatóak annak, hogy személyes megítélése az EU-ról sohasem volt hízelgő. Ám a mostani tejügyhöz hasonló agresszív "árukapcsolás" valóban kezd aggasztó méreteket ölteni a közösségi döntéshozásban. Akadt már éppenséggel spanyol, sőt, német példa is, és szakértők tudni vélik, hogy a "hasonló méretű és indulatú újonnan csatlakozók" körében sem feltétlen ismeretlen az effajta operáció. Nem nehéz kitalálni kire gondoltak?

Miért veszélyes ez? Mert önpusztító láncreakciót indíthat el. Valóban nagyon könnyű elcsábulni, és akár tehetetlen felindulásból - ha úgy tetszik: vélt önvédelemből is -, akár cinikus számításból úgy dönteni, hogy kifizetődőbb a "tejkvótamódszerhez" folyamodni. Egy dolgot azonban célszerű tisztán látni eközben: minden ilyen "húzás" óhatatlanul egyre több hasonlót provokál majd az asztal körül ülők körében. És mihelyt ez válik általánossá - mondhatni "szabállyá" -, és az átlátható, kiszámítható tárgyalási módszerek alkalmazása a kivétel, ez egyúttal az EU halálát is jelenti majd. Lehet rövid távú nyereségre szert tenni egy-egy dörzsölt módon kikényszerített rövid távú húzással. De nem árt tudatában lenni, hogy közben jóvátehetetlenül csorbul, gyengül a kohéziója annak a kölcsönös bizalmon alapuló közösségi struktúrának is, amelyik évtizedeken át a kölcsönös belátás és felvállalt áldozatok alapján is bizonyult az unió tartópillérének. Hiába nagy szó, tény: egyúttal a béke szigetévé is téve a tagországok közösségét és közvetlen vonzáskörüket, egy - sokszor fegyveres - konfliktusoktól terhelt tágabb közegben.

Ismételjük meg: nem mai jelenség ez, miként az olasz tejügy sem az első riasztó példa. Sokkal inkább egy újabb jókora csepp egy mindjobban megtelő pohárban. Csak talán szemet szúró jellegénél fogva egy kicsit még elődeinél is brutálisabban tárta fel azt a fajta önzéslogikát, ami az unió egészére nézve az iménti veszélyeket vetítheti előre. Elvezetve annak megkerülhetetlen megválaszol(tat)ásához, hogy maradt-e még alapja bármilyen kölcsönös szolidaritásnak, vagy kizárólag az egyéni érdekérvényesítés túlhajtása a mérvadó. Lehet vállalni azt is: de annak már nem sok köze lesz Monnet közös piacához.

Aligha véletlen, hogy Jacques Delors a napokban egy brüsszeli tanácskozáson a szolidaritásra hívta fel a figyelmet, óvva attól, hogy például a bővítés következményében egyesek csak azt vegyék észre, amit látszólag az ügyön veszítenek. A bizottság hajdani legendás elnöke történetesen Madridnak intézett üzenetként fogalmazott úgy: a spanyol politikusoknak emlékezniük kellene arra, hogy állítólag jó katolikusok. "Bízom benne, hogy a spanyol templomokban még tanítják az evangéliumot, és akkor emlékezhetnek arra, hogy ha új tagokkal gyarapodik egy közösség, akkor a régieknek összébb kell húzniuk magukat, hogy helyet biztosítsanak az újaknak."

Amiben csak részben fontos maga a konkrét példa. A szemlélet egésze a lényeg, amitől eltérni, új és régi tagnak egyaránt, hosszabb távon egyenértékű lesz az épület dúcainak elbontásával.