BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A tudás a gyógyulás egyik fontos feltétele

Célszerű olyan helyen kezeltetni a daganatos betegségeket, ahol annak gyógyítására megvannak a megfelelő személyi és tárgyi feltételek, s ahol napi szinten gondoznak onkológiai betegeket. A Magyar Rákellenes Liga ennek elfogadtatásában vállal szerepet, mert tény, hogy az „edukált” beteg rendkívül fontos a gyógyulás folyamatában, hiszen tudatosan képes aktív részesévé válni a kezeléseknek.

A megnövekedett információdömpingben nehéz az eligazodás, sokan visszaélnek a daganatos betegek szorult helyzetével, kihasználva „csodavárásukat”, ennek megakadályozása is rendkívül fontos feladatunk.

A liga kiegészített stratégiájában megfogalmazta, hogy foglalkozni kell az emlő- és a méhnyakrákosok mellett más daganattal küzdő betegekkel is. Köztük például a limfómásokkal, hiszen hazánkban évente ezer új ilyen megbetegedést fedeznek fel. A betegség krónikus lefolyású, tünetei nem látványosak. Ez a kór azok közé a tumoros megbetegedések közé tartozik, amelyekről az emberek rendkívül keveset tudnak, pedig ha korán felfedezik, könnyebben és teljesen gyógyítható. Fontos tehát, hogy a betegek minél előbb eljussanak az ország valamelyik hematológiai centrumába, ahol a legkorszerűbb kezeléseket kapják meg. A hematológiai centrumokba a háziorvos éppúgy beutalhatja őket, mint a belgyógyász vagy a hematológus szakorvos.

Az első lépést azonban a betegeknek többnyire magunknak kell megtenni: ha makacsul tartja magát egy nyirokcsomó-duzzanat, vagy túl sokáig jelentkeznek a panaszok, feltétlenül orvoshoz kell fordulni. A betegnek ismerni kell a kezelés lehetőségeit, eredményességét és mellékhatásait. Mellékhatásmentes kezelés nincs, sokszor a legeredményesebb kezelés átmeneti kellemetlenségek sorával jár. A tünetmentes betegek egy részét nem kell kezelni, de kontrollálni igen. Egyre sürgetőbb igény mutatkozott a limfómás betegek körében, hogy betegtársaikkal rendszeresen találkozhassanak, orvosaiktól érdeklődhessenek az őket érintő kérdésekről. Ezért Budapesten, az Országos Onkológiai Intézetben megalakítottuk Limfóma Klubunkat (1122 Budapest, Ráth György u. 7–9., 14-es épület, tükörterem, fszt., további információ: Lontainé Hegymegi Erzsébet, 06-20/565-4818, 06-1/225-8111, [email protected]).

A Magyar Rákellenes Liga 2007 decemberében alapította meg Májrák Tagozatát. A májrák hosszú ideig tünetmentes, így gyakran véletlenül, például egy hasi ultrahangvizsgálatot követően ismerik fel. Ám az előrehaladottabb májráknak sincs egyértelmű tünete, ugyanis a krónikus májgyulladás vagy a májzsugor is okozhat hasi fájdalmat, feszítő érzést a has jobb oldalán, esetleg sárgaságot, lábdagadást, vizenyőt a hasüregben, étvágytalanságot, jelentős testsúlyvesztést, hőemelkedést, éjjeli izzadást. A máj rosszindulatú daganata akkor gyógyítható meg véglegesen, ha korai stádiumban – mielőtt a máj állományában vagy a környéki nyirokcsomókra, illetve más szervekre továbbterjedt volna – felismerik. A gyógyuláshoz azonban fontos a beteg jó általános állapota, és az, hogy a máj működése megfelelő legyen. Ez a sebészi beavatkozás feltétele, amelynek során a daganatos gócot a körülvevő májszövettel együtt eltávolítják. Amennyiben a daganat a májlebenyben keletkezik, úgy azt teljes egészében kioperálják. A megmaradt, egészséges májszövet ugyanis pótolni tudja a kiesett részek működését. Ilyen műtét azonban csak a májrákosok tíz százalékánál végezhető el, s tapasztalatok szerint a májátültetés is kevés betegnél végezhető el.

A májrák nehezen gyógyítható, de éppen a korai szakaszban van rá lehetőség. Műtéttel, egyéb beavatkozással és nem utolsósorban az erre a betegségre megjelenő új gyógyszerrel. Reméljük, a rövid időn belül létrejövő konszenzus kijelöli a betegutat, öszszeáll egy használható és ajánlható listája a hepatológus-onkológus szakembereknek.

Magyarországon évente tízezer ember betegszik meg tüdőrákban és nyolcezren meg is halnak meg ebben a betegségben. Ezzel a számmal sajnos miénk a világelsőség. A betegeknek és hozzátartozóiknak ismerniük kell a lehetséges legkorszerűbb kezelési módokat, s ahhoz hozzá is kell jutniuk. Össze kell fogni a tüdőrák-halálozás megállítása érdekében is. Ehhez nem elegendő az orvos, a jó ellátás, az új gyógyszeres kezelés. A társadalomnak kell összefogni, hogy segítsük, támogassuk mindazokat, akik nem tudnak a saját egészségük érdekében tenni. Sokszor a szándék megvan, de az akarat gyenge. A szenvedélyekből adódó kockázatok makacs tények: segítsük az embereket a dohányzásról való leszokásban. Célunk, hogy az onkológiában zajló forradalmi változásokról a tüdőrák kezelésében is elérhető célzott biológiai terápiákról eljussanak az információk az érdeklődőkhöz, érintettekhez. A betegek bármilyen a rákbetegséghez kapcsolódó kérdéssel fordulhatnak a Magyar Rákellenes Ligához a 06-80/505-675-ös ingyenesen hívható információs telefonszámon.


A szerző a Magyar Rákellenes Liga elnöke

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.