BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kitől terem sok pénzt a türelem?

Lassan másfél éve tombol a hitel- és ingatlanpiaci válság. Feltételezhető persze, hogy 2010-ben már túl leszünk a pénzügyi problémákon – az áresések dandárján pedig már most is túl vagyunk. A részvénypiacok általában hat hónappal a mélypont előtt szoktak fordulni, ezért a részvényárak lokális mélypontja valamikor a harmadik-negyedik negyedév fordulója körül várható. A lokális minimumokat persze nehéz eltalálni, de hosszú távra szóló óvatos vásárlásokra érdemes felhasználni.

Ezt tanácsolja egyébként Warren Buffett, az „Omahai Varázsló” is, aki a befektetései révén lett a világ leggazdagabb embere. Híres mondása szerint megvásárolni egy Coca-Cola részvényt, majd másnap eladni rendkívül kockázatos dolog, viszont a ma megvásárolt Coca-Cola-papírt 10 év múlva eladni szinte semmilyen kockázatot nem jelent. Ezt historikus idősorok is alátámasztják: 1920 óta bármely 15 évet vizsgálva kiderül, a részvények mindig megvertek minden más típusú befektetési formát. Igaz lehet ez az állítás az Aegon Közép-Európai Részvény Befektetési Alapra is, amely 1998 márciusában még Aegon Belföldi Részvény Befektetési Alap néven látta meg a napvilágot. 2006 decemberében azonban átalakult, mivel a magyar tőzsdén egyre fogytak a papírok, és jól diverzifikált részvényportfóliót négy likvid papírból igen nehéz felépíteni. Ráadásul a hazai részvények teljesítménye erősen korrelál, a befektetők kockázatát pedig csökkentheti, ha a hazai gazdasággal nem feltétlenül együtt mozgó országok részvényeiben is forog a pénzük. Mindezek hatására az alap referenciaindexe a korábbi magyar mutatók mixe helyett 80 százalék Cetop 20-ra és 20 százalék ZMAX-ra változott.

Az Aegon közép-európai részvényalapja az idén is jelentősen felülteljesítette benchmarkját, persze ez valószínűleg kevéssé vigasztalja a befektetőket, hiszen a részvénytőzsdék zuhanása ezen az alapon is látszik. Igaz ugyan, hogy az alap más részvényalapok százalékosan két számjegyű vesztesége helyett „csupán” egy számjegyű mínuszba került. Biztató az is, hogy az alap hozama augusztus végén három-, öt- és tízéves távon is az első helyen volt a részvénytúlsúlyos alapok között, megelőzve még a tiszta részvényalapokat is. Az elmúlt tíz év 16 százalék fölötti éves hozama azt jelzi, a gondos részvénykiválasztás meghozta gyümölcsét, pedig a tőkepiac közben átélt egy orosz válságot, egy internetlufit, terrortámadásokat, kormányválságokat, forint elleni támadást mindkét irányban, kötvénypiaci összeomlásokat és számos más nehézséget.

Az Aegon közép-európai részvényalap összetételének kialakításakor az elsődleges szempont az alapba kerülő értékpapírok összesített kockázatának az optimalizálása. A részvényportfólió összetételénél a befektetési piac makrogazdasági környezetének figyelembevétele mellett elsősorban fundamentális elemzésekre támaszkodik a cég. Az egyes értékpapírokból fakadó bizonytalanságot a részvényportfólió széles körű diverzifikálásával kívánják kiküszöbölni, valamint a rizikó további csökkentése érdekében időszakosan származékos fedezeti ügyletet kötnek. Az Aegon nagyon aktív portfóliókezelést folytat, a részvények arányát dinamikusan mozgatja 60–100 százalék között. Egy részvényből maximum 15 százalékot tarthat az alap, és többnyire 10-15 papírban tartja a befektetéseket. Az elmúlt évek kiváló teljesítményéhez nagyban hozzájárult, hogy az alap hajlandó a benchmark súlyaitól jelentősen eltérni, és kis és közepes kapitalizációjú részvényeket is vásárol.


Tájékoztatás

Az alapok múltbeli teljesítménye nem nyújt garanciát a jövőbeli hozamok nagyságára. Jelen elemzés nem minősül ajánlattételnek vagy befektetési tanácsadásnak. A befektetés részletes feltételeit az alap tájékoztatója tartalmazza, amely a mindenkor érvényes kondíciós listákkal együtt megtalálható a forgalmazási helyeken. A befektetési alap forgalmazásával (vétel, tartás, eladás) kapcsolatos költségek az alap kezelési szabályzatában és a forgalmazási helyeken megismerhetők.


A szerző az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő vezető termékmenedzsere

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.