BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kórházpénzek terítéken

Nem veti el a Magyar Kórházszövetség az intézmények április 1-jétől bevezetett új finanszírozási módszerét, ám igényt tart arra, hogy a jövő héten értékeljék az első hónapot, s szükség szerint korrigálják azt – állítja Varga Ferenc elnök.

Eltörölték a teljesítményvolumen-korlátot (tvk), s a tavalyi tényleges gyógyítási teljesítmények 70 százalékáért fix összeget kapnak a kórházak, a 30 százalék után pedig forgalomarányosan változó „lebegő” díjazás jár. Kedvező változás ugyan, hogy az eddigi 146 ezer forintos, betegesetenként járó gyógyítási alapdíjat négyezerrel emelték, ám ez nem ellensúlyozza az egészségpénztár idei gyógyító-megelőző kasszájából elvont közel 15 milliárd forintot – jelentette ki az elnök. Tovább súlyosbítja az intézmények gazdálkodását az energia- és az élelmiszerár-emelés, nincs fedezete az 5 százalékos kötelező közalkalmazotti béremelésnek, a fél évre még járó 13. havi bérnek, s a gazdasági társasággá alakult intézmények iparűzési adójának. Kedvezőtlenül érinti őket a forint/euró árfolyam alakulása is, a beszállítóik többsége árat emelte.


Egyetért az új finanszírozási technika folyamatos értékelésével Molnár Attila, az OEP finanszírozási főosztályának helyettes vezetője is, bár úgy véli: a válság miatt megcsappanó tb-járulék-bevétel miatt az egészségügyben is szükség van a nadrágszíj meghúzására. Ám az átmeneti megoldásként bevezetett finanszírozási rendszer nem hozza rosszabb helyzetbe az intézményeket, ha ügyelnek a teljesítményeik alakulására.


A 70:30 százalékos díjazási arányt a múlt évi tényleges teljesítmények alapján számolta ki az OEP. Tavaly a kórházak teljesítményeinek 52 százaléka volt a súlyosabb betegek kezelése, 65 százalék a területi páciensek ellátása, a többieket területen kívülről fogadták. Ha az idén is tartják ezt a megoszlást, a 70 százalékos fix díj fedezi a kötelező feladatokat, a„lebegő” díjazást főleg a területen kívülről fogadott páciensek, s a kevésbé súlyos betegek ellátásáért kapják.


Időközben változott a márciusban tervezett finanszírozási módszer szemlélete, ez elbizonytalanította az intézményeket – állítja a kórházszövetség elnöke. Korábban ugyanis arról volt szó, minden kórház 150 ezer forintos díjat kap a múlt évi teljesítményeinek 70 százalékára, s csak e fölött lépne be a „lebegő” díjazás. S megállapodtak a finanszírozóval, ha ez utóbbi díj 100 ezer forint alá esne, akkor lesz korrekció. Kiderült azonban, a finanszírozó minden kórháznál összevontan kezeli a 70 és a 30 százalékos teljesítményeket, s csak akkor tartja szükségesnek a beavatkozást, ha azok átlaga 100 ezer forint alá esik. Ez kiszámíthatatlanná teszi az intézmények gazdálkodását – állítja a szövetség elnöksége. Különösen nehéz helyzetbe kerülhetnek azok a kórházak, amelyek tavaly ügyeltek a tvk betartására, tudván, a többletgyógyításért egy fillért sem fizet az OEP. Így az ő tavalyi tényleges teljesítményükért járó 70 százalékos fix összeg kisebb értéket jelent a teljesítményeiket túllépőkéhez képest. Ám a tb-kasszából történő pénzelvonás miatt a progresszív ellátás szintjén lévő intézményeknél is bevételkiesés lesz, 70:30 százalék ide vagy oda, nekik a területen kívüli betegeket is el kell látniuk.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.