BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Főtáv: milliárdos spórolás

Az elmúlt három évben összesen 4,7 milliárd forintot, vagyis 20 százalékot faragott le működési költségeiből a Főtáv Zrt., de a fővárosi távhőárakban elért versenyelőnye további növeléséhez újabb intézkedések szükségesek. Új piacokra van szüksége ahhoz is, hogy pótolja azt a fogyasztáskiesést, amelyet saját maga ösztönöz fogyasztóinál az Öko-Plusz fűtéskorszerűsítési programja keretében. E célokat részben a mintegy 30 milliárd forintba kerülő, 42,3 kilométer hosszú hőszállító körvezeték megépítése szolgálja. A 2010–17 között megvalósítandó beruházással összekapcsolódnak a társaság ma még szigetszerűen működő hőközpontjai. Így ezek ellátási zavar esetén kisegíthetik egymást, a rendszer pedig a körvezeték bármely pontján újabb hőszállítókat fogadhat be. „A körgyűrű első szakasza az Árpád hídon keresztül köti majd össze Észak-Pestet és Észak-Budát, hamarosan indul a további szakaszok előkészítése is” – jelentette be tegnap újságírók előtt Kovács Lajos, a társaság vezérigazgatója.

A Főtáv által forgalmazott hő jelenleg csak 15 százalékban saját termelésű. A társaság ugyanakkor 2020-ra 20 százalékra kívánja növeli azon hő arányát, amelyet megújuló energiahordozó felhasználásával állít elő, illetve állítanak elő a beszállítói. E célból Rákoskeresztúron egy közel négy megawattos földhőhasznosító projektet indított, 2012 végére pedig egy biomassza-tüzelésű erőművet kíván építeni, utóbbira hamarosan tüzelőanyag-beszállítói és kivitelezői tendert ír ki. „Két 20 megawattos egységben gondolkodunk, a végleges helyszínt még nem választottuk ki, az egyik feltehetően Rákospalota északi részén lesz” – mondta lapunknak Kovács Lajos.

A Főtáv spórol a hő előállításához szükséges gázon is. A júniusban záruló gázévinél ötmilliárd forinttal lesz kisebb a gázszámlája az új periódusban, annak köszönhetően, hogy kemény licit után beszállítót váltott: a Főgáz helyett a Moltól vásárol (2009-es teljes energiaköltsége 33,3 milliárd forint volt). Az alacsonyabb árnak köszönhetően tompítottan érvényesítheti majd a távhő díjában a gáz esetleges erőteljes drágulását, illetve jobban csökkentheti a saját árait, mint amennyit egy gázáresés lehetővé tenne.

Négy év alatt korszerűsítené az összes fővárosi távfűtéses lakás fűtési rendszerét is. Eiles Tibor értékesítési igazgató tájékoztatása szerint ez lakásonként átlag 150 ezer forintba, összesen 27 milliárdba kerülne. A programban eddig mintegy száz épület fűtési rendszerét újították fel, mintegy háromszáz új szerződés született és több mint nyolcszáz épületre kértek ajánlatot. A szolgáltatás igénybevevőinek tízszázalékos alapdíjkedvezmény jár.

Érdeklődés

„A Budapesti Erőmű Zrt. már 2008-ban érdeklődött a tulajdonosnál a Főtáv megvétele iránt” – erősítette meg információnkat Kovács Lajos.

A vezérigazgató a lehetséges lépést, nem lévén illetékes, nem kívánta kommentálni, de elmondta, hogy a Főtávnak 2010-ben és 2015-ben jár le egy-egy szerződése a legnagyobb beszállítójával. Úgy tudjuk, az erőműcég – a kiaknázható szinergiákra alapozva – az ügylet után azonnali távhőárcsökkentést hajtana végre.



A vezérigazgató a lehetséges lépést, nem lévén illetékes, nem kívánta kommentálni, de elmondta, hogy a Főtávnak 2010-ben és 2015-ben jár le egy-egy szerződése a legnagyobb beszállítójával. Úgy tudjuk, az erőműcég – a kiaknázható szinergiákra alapozva – az ügylet után azonnali távhőárcsökkentést hajtana végre. vezérigazgatói Válaszok a vádakra Kovács Lajos alaptalannak nevezte a HírTV május 21-i adásában elhangzott vádakat, amelyek szerint cége irreálisan magas áron vásárolta meg a Csepeli Hőszolgáltató Kft.-t (ez a társaság indította a csepeli lakópark távhűtési projektjét). Tagadta, hogy havi 50 millió forint csúszópénzt fizetett volna Hagyó Miklós főpolgármester-helyettesnek, és hogy ő maga havi kétmilliót vett volna át. „Mindezeket cáfolni tudjuk, az ezt igazoló dokumentumokat beadtuk a főügyészségnek, még a fenti tévéadás előtt. Tájékoztattuk róla a BRFK-t is. Ezen anyagokba bármely újságíró betekinthet” – jelentette ki. Cáfolta az adás azon állítását, hogy a körözött Joó Tibor a Főtáv vezetésében dolgozott volna, hiszen még az alkalmazottja sem volt. Joó Tibort a Főtáv egyik üzleti partnere, a DPE Kft. alkalmazta. Amikor körözött voltáról a Főtáv 2008 márciusában értesült, vizsgálatot indított, és megállapította, hogy senkit sem ért kár. A DPE-vel már 2008 januárjában megszűnt a Főtáv kapcsolata.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.