Ki fizeti majd a nyugdíjat? A huszonévesek többsége nem akar gyereket

"Nem feltétlenül szeretnék családot, gyereket, és nem szeretnék senkit megszívatni, nem is értem, hogy egyesek hogyan tudnak, képesek gyereket vállalni, a házasság sem fontos számomra, viszont sikeres szeretnék lenni. Az életszínvonal az első helyen áll, hogy minden hónapban utazhassak" - idézi a Népszabadság a nyolcvanas években született generációról készített tanulmánykötet egyik megszólalóját.

A nyolcvanas években született generációnak már nincsen közvetlen tapasztalata a szocializmussal, hiszen még alsótagozatosok voltak a rendszerváltáshoz közeledve, így értékítéletben és szocializációjában sem játszott meghatározó szerepet a múlt rendszer. Sokan mondják, hogy ez a generáció motiváltalan és felszínes, Tarr Ferenc, a kötet egyik szerzője szerint céljuk az volt, kiderüljön, hogy ez igaz-e.

A nyolcvanas évek szülötteire jellenző úgynevezett korosztályos probléma az elhúzódó fiatalkor: nem tudnak, vagy nem akarnak szembenézni a felnőtté válás nehézségeivel, a felelősségvállalással, rövid távú célokat tűznek maguk elé, s akár tíz éven át húzzák egyetemi, főiskolai tanulmányaikat. Ezt a jelenséget a számok is alátámasztják: a 25 és 34 év közötti magyra nők csaknem 30, a férfiak több mint 40 százaléka még a szüleivel lakik. 1993-ban még a végzősök 98 százaléka szerzett diplomát, 2008-ban már csak 54 százaléka. A kilencvenes évek eleje óta a felsőoktatásban részt vevő hallgatók száma három és félszeresére nőtt, de az oklevelet szerzők száma csak a kétszeresére.

A szülők sem várják el a korai önállósodást. Szerintük ugyanis gazdaságosabb, ha a gyerek otthon él. Ugyanakkor ez a függés frusztráltságot és kiszolgáltatottságot, nemzedékek közti konfliktust eredményez. Azok a válaszadók, akik azt mondták, hogy el tudják tartani magukat, ezt úgy értették, hogy miután szüleik fizetik és esetenként étkezésük költségeit is, nem szorulnak rá arra, hogy más dolgokra is tőlük kérjenek pénzt.