BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Élénkülhet-e a verseny a mobilszolgáltatások piacán?

Eltérő a szakértők véleménye arról, hogyan alakulhatnak az árak a hazai mobilpiacon az új szereplők piacra lépését követően. A piaci versenyben új frontvonalakat nyithatnak a megjelenő szolgáltatók.

Aranyosné Bölcs Janka, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság főigazgatója

Lefedetlen területek
„A verseny élénkülését és ennek megfelelően a szolgáltatások minőségének javulását és az árak csökkenését várom az új szereplők piacra lépésétől. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság egyik fő célja is ez volt a január végén lezárt 900 megahertzes pályázattal, a tendert ugyanis tudatosan úgy hirdettük meg, hogy a kiírás egy új piacralépőnek kedvezzen, azt feltételezve, hogy egy negyedik szolgáltató megjelenésének jótékony hatása lesz a versenyre. Várakozásaink szerint az új szolgáltatók a még lefedetlen területeket célozhatják meg, de ugyanerre – az elnyert frekvenciának köszönhetően – lehetősége lesz a már piacon lévő szolgáltatóknak is, azaz a kínálati oldal bővülése a lefedettséget növeli majd.”

Takács Krisztián, a Business Telecom Nyrt. elnök-vezérigazgatója
Termékkapcsolás
„Az eddigi beszűkült piac helyett a jövőben széles kínálati paletta nyílik a fogyasztók számára a mobiltávközlésben, akik így költséghatékonyabb megoldást választhatnak majd. Mindez nem jelent feltétlenül jelentős mértékű árcsökkenést, már csak azért sem, mert az ágazatra igen komoly fejlesztési kényszer jellemző. Sokkal valószínűbb, hogy az új belépők jelentős része eddigi portfólióját kiegészítve termékkapcsolásként kínálja majd az új szolgáltatást, s ezek révén biztosítanak megtakarítási lehetőséget a fogyasztóknak. Az új szereplők így különböző független, jól lehatárolt ügyfélköröket céloznak majd meg: a kereskedelmi láncok vevőiket, míg a BTel teljes távközlési csomagokkal száll versenybe.”

Gyurcsik Attila, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője
Korlátok között
„A piacra lépő virtuális szolgáltatók, különösen a Tesco és a Lidl esetében kiemelkedően fontos szerepet kaphat az árverseny. A már piacon lévő nagy szolgáltatók azonban várhatóan nem mennek bele a kereskedelmi vállalatok által indított árharcba, közöttük inkább minőségalapú verseny lehetséges. Mivel az ágazat növekedését alapvetően a mobilinternet, illetve ehhez kapcsolódóan az okostelefonok terjedése biztosítja, a már jelenleg is aktív három cég elsősorban erre a területre koncentrálhat, itt várhatóak számottevő fejlesztések. Minden bizonnyal a mobiltenderen nyertes állami konzorcium is ezen a fronton száll be a küzdelembe, a negyedik szolgáltató tervei azonban egyelőre igen homályosak.”

Graur Tamás, az internet.hu távközlési szakértője
Többes hatás
„Bár várhatóan a virtuális szolgáltatók nagyszámú piacra lépése is élesítheti a versenyt a mobilszektorban, ezen cégek megjelenésének árcsökkentő hatását ugyanakkor mérsékelheti, hogy egy már piacon lévő konkurenstől veszik a szolgáltatást, ez pedig korlátok közé szorítja az árképzésüket. Más a helyzet a negyedik saját hálózatot kiépítő mobilszolgáltatóval, amely akár élesebb árversenyt is generálhat, ennek hatását azonban valószínűleg csak hoszszabb távon érezzük majd. Ennek magyarázata, hogy az állami konzorcium ugyanis eleinte várhatóan az önkormányzatokra, állami cégekre, intézményekre koncentrál majd, ami biztosíthatja számára a stabil bevételt a lakossági piacon való terjeszkedéshez.”

Fischer Gábor, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület infokommunikációs szakértője
Készülékverseny
„Komoly áttörést az új szereplőktől nem várok, a piac ugyanis már jelenleg is telített. Ennek megfelelően az ügyfelek számában komoly növekedés nem valószínű, az új belépők a már piacon lévők kárára terjeszkedhetnének, itt azonban nem lesz könnyű dolguk, a fogyasztók ugyanis nem szívesen váltanak szolgáltatót. Éppen ezért az új cégek, köztük az állami konzorcium sem valószínű, hogy rövid távon jelentős piaci szereplővé válhat. Ezzel párhuzamosan az ügyfelekért folytatott verseny várhatóan még inkább áttevődik a „kütyükre”, így a jövőben a fogyasztók előfizetés nélkül is hozzájuthatnak majd a legújabb készülékekhez. Az árak számottevő csökkenésére és a minőség rohamos javulására nem számítok.”

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.