BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Évi kétmilliós pluszfizetést kapnak az EU-projektekben résztvevő hazai kutatók

Az uniós finanszírozású kutatás-fejlesztési projektekben résztvevő hazai kutatók 2014-től fejenként évi nyolcezer euró (mintegy 2,2 millió forint) fizetéskiegészítést kaphatnak az EU költségvetéséből.

„Az első nagyon fontos és komoly lépés arra, hogy megszűnjön a magyar kutatók és nyugat-európai kollégáik bérszínvonala közötti jelentős különbség” – így értékelte lapunknak Cséfalvay Zoltán az uniós versenyképességi miniszterek szerda esti luxembourgi ülésén elfogadott döntését, miszerint 2014-től az uniós finanszírozású kutatás-fejlesztési projektekben résztvevő kutatók fejenként évi nyolcezer euró (mintegy 2,2 millió forint) fizetéskiegészítést kaphatnak az EU költségvetéséből.

A Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára kiemelte: jelenleg a hazai kutatók bére mintegy a negyedét teszi ki a nyugat-európai kollégáik fizetésének.Az oktatói-kutatói bértábla szerint a pályakezdő egyetemi, főiskolai kutatók bruttó 175 ezer forintos havi bért kapnak, míg a kutatóprofesszorok legmagasabb fizetése megközelíti a havi bruttó 465 ezer forintot.

A fizetéskiegészítés alkalmazásával erősödhet a hazai akadémiai, egyetemi vagy magáncégek alkalmazásában lévő szakemberek részvétele az uniós kutatási projektekben, amelyekre zömében nemzetközi konzorciumok pályáznak. A magyar kutatók különösen az informatika és az élettudomáyok terén érnek el jó eredményeket.

Az uniós miniszteri ülésen hazánkat képviselő Cséfalvay Zoltán elmondta: a tanácskozáson annak keretében döntöttek a fizetéskiegészítés lehetőségéről, hogy meghatározták a következő hétéves, 2014-2020 közötti uniós költségvetési időszak Horizont 2020 nevet viselő kutatás-fejlesztési keretprogramjának részvételi feltételeit. Eszerint döntés született arról is, hogy jelentősen egyszerűsítik a kutatói költségelszámolást. A jelenlegi tételes költségelszámolási szabályok ugyanis a kutatóknak jelentős adminisztrációs terhet jelentenek. Az új szabályok értelmében a közvetett költségeket a közvetlen költségek 25 százalékában átalányként maximálják majd.

Idő kell a reformok beéréséhez

A módosuló uniós k+f-szabályok a hazai innováció erősítését is szolgálhatják, amelynek jelenlegi szintjét alacsonynak ítélte meg az Európai Bizottság szerdán kiadott, az EU-tagállamok versenyképességét értékelő elemzése. A jelentés szerint a gyakori politikai, jogi és intézményi változások kiszámíthatatlan gazdasági környezetet teremtettek a cégek számára. Ezzel kapcsolatos kérdésünkre az államtitkár azt mondta: hazánk az utóbbi időszakban valóban igen gyorsan hajtott végre átalakításokat a gazdaságban, ahhoz pedig idő kell, hogy a végrehajtott reformok beérjenek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.