Észre sem vették, életbe lépett a fiskális paktum

Brüsszelben szinte teljesen észrevétlen maradt, hogy életbe lépett a fiskális paktum. 2011 végén, az euróválság egyre nyomasztóbb heteiben még mindenki a legrosszabbra számított: úgy tűnt, hogy Görögország a csőd és az anarchia felé tart, illetve magával rántja a déli periféria több államát is. A piacok ítélete könyörtelen volt, a sorozatos leminősítések pedig arról tanúskodtak, hogy az uniós politikusokat képtelennek tartották a gyors és hatékony lépésekre - hangzott el a Kossuth Rádióban.

Franciaország és Németország ebben a helyzetben kezdte el követelni, hogy Európa erősítse meg a gazdasági együttműködést, mutassa meg: kitart az egységes piac és a közös pénz mellett. 2011 leggyászosabb hónapjaiban ráadásul az is felmerült, hogy a távlati cél nem pusztán egy még szorosabb unió lehet, hanem akár egy föderatív államközösség is. Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy akkori francia elnök ezért az évzáró csúcstalálkozóra elkészített egy javaslatot, amely szerint a tagállamok egy új egyezményben vállalják, hogy egyensúlyban tartják költségvetésüket, strukturális hiányuk nem haladhatja meg a nemzeti össztermék fél százalékát, valamint alkotmányban rögzítik, hogy államadósságuk nem lehet nagyobb a GDP hatvan százalékánál.
 
A javaslat – az egyébként is felfokozott hangulatban – hatalmas vitát gerjesztett, ám végül egy tízórás csúcstalálkozói vacsora után a jelenlévő állam- és kormányfők többsége rábólintott a tervre. 2012 márciusában alá is írták a 11 oldalas egyezményt, amelyhez végül – elvi okok miatt – csak Nagy-Britannia és Csehország nem csatlakozott. A paktum fogadtatása vegyes volt: a piacoknak azt sugallta, hogy az unió végre keményen a sarkára áll, és helyreállítja a pénzügyi fegyelmet, a válságtól leginkább sújtott országokban ugyanakkor a megszorítások szentesítését, az egyoldalú költségvetési szigor diadalát látta benne a közvélemény.

Az egyezmény időközben életbe is lépett, de nem történt semmi, hiszen a dokumentumban szinte nem is szerepelt olyasmi, ami ne lett volna már benne egy korábbi egyezményben. Az államadósság és a költségvetési deficit szintjét az 1992-es Maastrichti Szerződés, a túlzottdeficit-eljárást az 1997-es növekedési és stabilitási paktum szabályozza. A részben a magyar elnökség alatt 2011-ben kidolgozott hatos jogszabálycsomag bevezette az egyeztetések és szankciók rendszerét, amit idén a pénzügyi unió felé mutató közös bankfelügyelettel egészítettek ki.
 
Az újnak számító követelményeknek - fél százalékos deficit és az alkotmányhoz rögzített államadósság-plafon – öt éven belül kell megvalósulniuk azokban a tagállamokban, ahol eurót használnak. Ez azonban aligha valószínű. Az egyezmény ennek ellenére demonstrálta, hogy a tagállamok komolyan veszik a fiskális alapok megszilárdítását és összehangolását a válság idején. Ez pedig olyan pszichológiai fordulatot jelent, amelynek jelentőségét nem szabad lebecsülni az unió hosszú válságkezelésében - hangzott el a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában.