A gyermekszegénység öröklődik

Az adat túlmutat a jövedelem alapján meghatározott szegénységnél, szen egyéb tényezőket is figyelembe vesznek.  Farkas Zsombor szociálpolitikustól, a Gyerekesély Egyesület tagjától megtudtuk: ha csak a jövedelmet nézzük, a 2–2,2 millió magyar gyermek körülbelül 20-23%-a él szegénységben. Leginkább veszélyeztetettek a három, vagy több gyereket nevelő, illetve egyszülős családok, de nyilvánvalóan ott is nagyobb eséllyel élnek nélkülözésben, ahol nincs foglalkoztatott a háztartásban. Kiterjedtebb a gyermekszegénység a roma családokban is, ezenkívül a lakóhely is meghatározó. Jelenleg 33 hátrányos helyzetű kistérség van hazánkban, ezek jellemzően Észak-Magyarországon, illetve az Alföld északi részén, a Dél-Dunántúl, valamint az Ormánság területén találhatók. Ami pedig a vidék és város közti különbséget illeti: míg a nyugat-európai országokban a szegénység a nagyvárosokban koncentrálódik, nálunk ez inkább falusi jelenség. A nélkülöző gyermekek körülbelül kétharmada vidéken él.

Nagy probléma, hogy a szegénység öröklődik. „Természetesen nem arról van szó, hogy ezekben a hátrányos helyzetű családokban a szülők nem szeretik a gyerekeiket, ám az alacsony iskolai végzettség, tartós munkanélküliség miatt képtelenek őket támogatni” – mondta Farkas Zsombor, és hozzátette: „Akadnak persze néhányan, akiknek sikerül kitörniük a nélkülözésből, vannak roma-, illetve szegénytelepről származó egyetemisták, értelmiségiek, de ez nem gyakori. Ha nem avatkozunk be központi, szociálpolitikai eszközökkel, vagy Európai Uniós programokkal, akkor a helyzet nem fog javulni. Amit a gyermek nem kap meg otthon a szülőtől, azt állami beavatkozással – ha lehet – pótolni kell”.

A hátrányos helyzetű kistérségek többségében már elindult egy komplex, sokrétű szolgáltatást, segítséget nyújtó projekt, az úgynevezett kistérségi gyerekesély program. A gond az, hogy a jelenlegi szociálpolitikai intézkedések, többek között a közfoglalkoztatás szigorítása, a segélyek összegének csökkentése ellehetetlenítik ezeket a kezdeményezéseket.
A legnagyobb mértékben a gyermekek egészséges társas kapcsolataival, kortárs kötődéseivel kapcsolatos szükségletek vannak veszélyben. A gyermekek 42%-a nem tudja rendszeresen meghívni magához a barátait, 35% nem jut el nyaralni, 29% anyagi okok miatt nem vesz részt szabadidős tevékenységekben (sport, zene, stb.).

A kutatási eredmények szerint a jóllét/nélkülözés szempontjából különösen veszélyeztetettek azok a gyerekek, akiknek szülője alacsony iskolai végzettségű, munkanélküli vagy egyedül gondoskodik gyermekéről.
Az adatfelvétel idején a jövedelmi viszonyok alapján a magyarországi gyerekek tizedrésze számított relatíve szegénynek, és az ő fejükre jutó jövedelem 11,7 százalékkal maradt a szegénységi küszöb alatt. Az első adat a többiekéhez képest közepes, a második kifejezetten jó. Csak hát minden szegény a saját országához képest az. Az a gyerek számít szegénynek, akinek a családjában az egy főre jutó jövedelem nem éri el az adott ország statisztikai középértékének a felét. Luxemburgban nagyjából ugyanolyan arányban élnek ilyen értelemben szegény gyerekek, mint Magyarországon, csak többször annyi pénzből. Ettől persze ők még ugyanúgy érzik a szegénységet, a hátrányt, a megfosztottságot. Az ugyanakkora vásárlóerővel rendelkező gyerek Magyarországon pedig nem érzi. Az érzés, a relatív helyzet nagyon fontos, de persze az sem mellékes, hogy a luxemburgi szegény gyerek tanulásának, egészségének objektív feltételei mégiscsak sokkal inkább adottak, mint a magyarországi szegény gyereké.

Magyarországon olyan gyerek is nélkülözheti a normális gyermeki lét feltételeit, aki nem számít szegénynek, Luxemburgban pedig az a gyerek is szegénynek számíthat, akinél ezen feltételek egyike sem hiányzik. Ezért kell a relatív és az abszolút mutatókat együtt kezelni.

Na de kik is azok a szegények? A deprivációs index (lásd külön) segít az eligazodásban. Egy feltétel hiánya még belefér, így azokat a gyerekeket sorolják a nélkülözők közé, akiknél kettő vagy több hiányzik. Ebben a tekintetben már 2009-ben is a legrosszabbak között voltunk. Akkor gyermekeink harmadát számíthattuk a nélkülözők közé. A 35 ország közül csak Romániában és Bulgáriában volt rosszabb a helyzet és Lettországban ugyanolyan. A mienkével összevethető helyzetű országok, Lengyelország, Szlovákia, Csehország, Észtország, Litvánia 8–20 százalékos mutatókkal sokkal jobban álltak.

Kiváltképp rosszak nálunk a lakásviszonyok. Nálunk jut a legkevesebb helyiség (0,8) egy főre, és csak Romániában, Lengyelországban és a balti államokban laknak annyian (vagy többen) sötét, vizes, fürdőszoba, angolvécé nélküli lakásokban, mint nálunk.
A védőoltásokat nézve kiváló helyzetben vagyunk, viszont a koraszülések aránya kirívóan magas, a kicsi (2500 gramm alatti) súllyal születettek aránya pedig csak Görögországban nagyobb.

Az UNICEF hisz abban, hogy minden gyermek egyenlő, ezért egyenlő jogok, lehetőségek és életesélyek illetik meg. Nem mondhatjuk, hogy mindent megtettünk a jövőnk érdekében, amíg  nem tettünk meg mindent azért, hogy egyetlen gyerek se maradjon hátra, egyetlen gyerek se legyen árnyékban.

Szabó Máté panaszbeadványok alapján több óvodában és iskolában vizsgálta a kedvezményes (térítésmentes vagy félárú) étkeztetés körülményeit.

Egyes esetekben a fenntartó – amely állami intézmény esetén a települési önkormányzat – a jogosultak nagy száma ellenére is csak kevés gyermeknek tudta biztosítani a kedvezményes étkezést, mert a költségvetéséből nem futotta a teljes körű ellátásra – állapította meg az alapjogi biztos. A fenntartók, iskolavezetők arra kérték a szülőket, hogy csak az ebédet igényeljék a gyermeküknek. Ez a gyakorlat a jogszabályoknak megfelel ugyan, de a hátrányos helyzetű településeken élő és szociálisan rászoruló gyermekek esetében különösen méltánytalan – írták.

A szabályozás hiányosságai között említették, hogy az intézményeknek azonos mértékű állami normatíva jár akkor is, ha a gyermek csak az ebédet veszi igénybe, és akkor is, ha háromszori étkezést nyújtanak neki, noha ez utóbbi nyilvánvalóan többe kerül. Ellentétes továbbá az élettanilag szükséges napi három étkezés biztosításának követelményével az a rendelkezés, hogy a szülő lemondhat a gyermekének alanyi jogon járó szolgáltatásról. Az ombudsman szerint a szülő csak akkor mondhat le a gyermekének iskolai, óvodai étkeztetéséről, ha térítési díjat fizet.

A szülői lemondással összefüggésben megjegyezték: külön aggályokat vet fel, ha a döntés vélhetően nem a szülő önkéntes elhatározásán, hanem az óvoda, iskola fellépésén, nyomásán alapul.

Deprivációs index 1. napi háromszori étkezés

2. legalább naponta egyszer hús vagy hal, vagy ezek vegetáriánus megfelelője

3. minden nap friss gyümölcs és zöldség

4. a GYEREK életkorának és értelmi szintjének megfelelő könyvek megléte (nem számítva a tankönyveket)

5. eszközök a szabadban végezhető szabadidős tevékenységekhez

6. rendszeres szabadidős tevékenység (például úszás, hangszeren játszás, stb.)

7. szobában használható játékok (legalább gyermekenként egy, beleértve az oktató játékokat, az építőkockákat, társasjátékokat vagy számítógépes játékokat)

8. pénz az osztálykirándulásokon és egyéb iskolai rendezvényeken való részvételhez

9. csendes, megfelelő méretű és megvilágítású hely a házi feladat elkészítéséhez

10. internet kapcsolat

11. néhány új ruha (ne mind használt legyen)

12. két PÁR megfelelő méretű cipő, ezek közül az egyik bármilyen időjárási viszonyok között viselhető

13. a BARÁTOK időnkénti meghívásának lehetősége, azért, hogy a gyerek otthonában játszanak, és egyenek valamit

14. a KÜLÖNLEGES események (például születésnap, névnap, vallási ünnepek) megünneplésének lehetősége -->