Hatalmas bajban a háztáji nyúltenyésztés

Sokan úgy gondolják, hogy az egykori nagyon is jövedelmező háztáji nyúlhús-előállításnak ma már nincs jövője, miután a piaci körülmények és a szigorú élelmiszer-biztonsági előírások nem teremtenek jó környezetet az ágazatnak. Szerintük ez nincs jól így, a nyúlhús ugyanis a második legegészségesebbnek tartott húsféle, könnyen és gyorsan előállítható és jól alkalmazható a háztáji gazdaságokban is. Nem véletlen, hogy az utóbbi években több központi fogyasztási kampány indult a népszerűsítésére. Hogy mégis miért termelünk ilyen keveset belőle, és miért fogyasztunk ennyire elenyésző mennyiséget, annak nagyon jól megfogalmazható okai vannak. Szakértők szerint talán pont ezek miatt könnyebb a megoldás is, és a folyamat, ha nem is visszafordítható, de megállítható.

Régi dicsőségünk

A magyar nyúltermelés a 1970-es évek közepétől a ’80-as évek elejéig világviszonylatban is meghatározó volt: a világ második, míg Európa legnagyobb exportőre volt hazánk. Az éves felvásárolt mennyiség meghaladta a 37 ezer tonnát, aminek döntő hányada a néhány anyás háztáji és kisgazdaságokból került ki. Tavaly ehhez képest már csak 5,6 ezer tonna húst exportált Magyarország és ebben a mennyiségben egyáltalán nem volt immár háztáji nyúl.

De mi történt?

Az agrár-szakemberek megegyeznek abban, hogy 1990 környékén, amikor a teljes hazai agrárium átalakult, a nyúltenyésztés komolyan visszaesett. Ezt a folyamatot tovább súlyosbította a világpiaci ár esése és a – hagyományosan sok nyulat vásárló – olaszok érdeklődésének lanyhulása. Ám ekkor még mindig 17 ezer tonna körüli exportot bonyolított az ágazat, s bár már több „vállalkozói méretű” és nagyüzemi jellegű nyúltelep is működni kezdett, még mindig meghatározó volt a háztáji nyúltenyésztés.

Az élelmiszerbiztonsági előírások azonban nem kedveztek az utóbbi termelési formának.

A felvásárlók, vágóhidak akkor úgy nyilatkoztak, hogy hiába vesznek fel egész napos kocsizással 40-50 tenyésztőtől egy-egy autónyi nyulat, elég, ha csak egy valaki is antibiotikumos vagy kokcidiosztatikumos táppal etet és nem tartja be az élelmiszer-egészségügyi várakozási időt, az egész tételt meg kell semmisíteni.

Mivel megoldás nem született a kérdésre, a „hátsó udvari gazdaságok” felszámolódtak, az export a harmadára esett vissza, a kivitt éves mennyiségek azóta is csak néhány száz tonnával mozognak fel vagy le.

Sok ötlet, kevés siker

A kérdés megoldására az elmúlt, szűk egy évtizedben számos jó szándékú kezdeményezés született. Ilyen volt a piaci oldalról indított „Nyúl-unk a munkáért program”, a közmunkaprogram keretében támogatott települési nyúltelep létesítés, vagy a Prém-nyúl projekt is.

A szakmai tapasztalatok szerint a kezdeményezések, szinte mindenhol elhaltak.

A háztáji nyúl húsboltokon keresztül történő értékesítése ugyanis olyan akadályokba ütközött, amelyeket szinte lehetetlen volt a gyakorlatban leküzdeni. A kezdeményezők arról számoltak be, hogy a szakhatóságok által előírt szabályozást ilyen termelési formában nem tudják követni. Nem is vállalták ezt, hiszen korábban maguk hívták fel a figyelmet arra, hogy a projekt keretei között megtermelt nyúl nem kerülhet forgalomba, legalábbis ebben nem tudnak szerepet vállalni, miután a cél a szemléletformálás, a szegénység elleni küzdelem, önellátás, egészséges élelmiszer.

A nyúltenyésztés a közmunka-programba való bevonása volt a következő reményteli intézkedés, amelyet a szakemberek is örömmel fogadtak. Bíztak abban, hogy az önkormányzatok, vagy azok összefogása nyomán olyan vágópontok létesülnek, ahol a nyulat és a baromfiféléket is fel lehet dolgozni. Azonban az országos tapasztalatok azt mutatták, hogy a beruházás és az üzemeltetés költségei már meghaladták a kereteket. Az ekkor hazánkban működő vágóhidak profiljából hiányzott a háztáji nyúl vágása, ami érthető, hiszen a nehezen megszerzett piaci pozíciójukat veszélyeztette egy esetleges élelmiszerbiztonsági probléma.

A Kaposvári Egyetemen évek óta, rendszeresen megrendezett nyúltenyésztési szakmai napon legutóbb a vágóhidak képviselőitől elhangzott:

a vágóhidak részéről nincs igény a „háztáji” körülmények között előállított vágónyúlra, hiba volt az is, hogy az állatokat képzettség nélkül, könnyen tarthatóként aposztrofálták. Aki nyulat tart, az tudhatja, hogy a gyorstalpalókon megszerzett tudás bizony nagyon kevés a sikeres nyulászkodáshoz.

Lehet itt még tenni valamit?

A szakértők válasza: igen. Szerintük a régi tenyésztők még nem haltak ki és egyre több fiatalt is látni, akik komolyan érdeklődnek a nyúltartás iránt. A területet ismerők vélekedése alapján mindössze a kezdőket kellene segíteni úgy, hogy a háztáji nyulászkodásba vonják be őket, de teljesen új alapokon, főként a saját fogyasztásra történő termelés kiszolgálására. Mint mondják ennek a megoldásnak van egyelőre racionális és piaci alapja, hiszen a nyúlhús azon kevés termék közé tartozik, amit még mindig olcsóbb otthon előállítani, mint az üzletben megvenni.