BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Méhésztámogatások: Európában a magyarok kapják a legtöbb pénzt

Az akácméz mellett kissé háttérbe szorult napraforgóméz fogyasztását ösztönző kampány indult. A cél a tudatos fogyasztók megnyerése és tájékoztatása – az utóbbi hamarosan a címkéken is.

Meggyőződésünk, hogy a magyar méhészeti ágazatnak a hazai mézfogyasztáson keresztül úgy tudunk segíteni, ha piacot biztosítunk, ehhez pedig a tudatos magyar fogyasztókat szeretnénk megszólítani – mondta a napraforgóméz fogyasztását ösztönző kampányról szóló sajtóeseményen Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára. 

Bross Péter OMME-elnök: az ukrán méz miatt 40 százalékkal csökkent a magyar export

Mint hozzátette, ez a teljes agrárágazat számára is fontos, hiszen a méhek által végzett beporzás révén a méhészeti ágazat jelentősége túlmutat önmagán. Az agrártárca ezért is szervezője – közösen az Agrármarketing Centrummal (AMC) és az Országos Magyar Méhészeti Egyesülettel (OMME) – a mézfogyasztást népszerűsítő kampánynak. Az államtitkár elmondta, hogy az egész kontinensen mézpiaci válsággal nézünk szembe, aminek az Európán kívülről érkező termékek az elsődleges okai. A magyar agrárkormányzat hisz a fogyasztók tájékoztatásában, ezért is küzdenek azért, hogy az Európai Unióban változzanak a mézjelölési szabályok. Ma ugyanis a címkéken csupán azt az információt kötelező feltüntetni, hogy az adott méztermék az unión belülről vagy a közösségen kívülről származik. Magyarország ebben előrébb jár, hiszen augusztustól – egy hat hónapos átmeneti időszak után – már valamennyi származási országot fel kell tüntetni a címkén. 

Magyarország a mézágazat támogatásában is az élen jár: 

A méhészek méhcsaládonként 1000 forint beporzási támogatást, valamint az EU-ban Európában egyedülálló módon állatjóléti támogatást vehetnek igénybe. 

Az utóbbi címén 4300 méhésznek 6,4 milliárd forintot fizetnek ki. Feldman elmondása szerint most azon dolgoznak, hogy ez a pénz még az idén eljuthasson a jogosultakhoz. 

Elmondta a miniszter, mi nem a méhészkedés

A piacot a minőségi, de drágább méz helyett elárasztja az Ázsiából érkező olcsó műméz, valamint a szintén olcsó ukrán méz.

A mézre fókuszáló, közel egy hónapos fogyasztásösztönző kampányt hagyományosan az őszi az időszakban tartják, amikor az influenzaszezon indul, és a fogyasztóknak még inkább szükségük van az egészséges, immunrendszert támogató élelmiszerre – mondta Ondré Péter, az AMC ügyvezetője. A méz jótékony hatásait sokan ismerik, sokan tudják, hogy növeli a szervezet ellenálló képességét, gyulladáscsökkentő és baktériumölő hatásán kívül pedig számos vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, de speciálisan a napraforgóméz egyedi tulajdonságairól talán kevesebbet tudnak, mint ahogyan arról is, hogy a hazai méhészet különlegességét a mintegy negyvenféle, kevésbé ismert fajtaméz is adja. A hazai, 20 ezer tonnát meghaladó méztermésből 10 ezer tonna fogy el itthon, és általában 15 ezer tonnás exporttal számolnak – mondta az ügyvezető.

Az utóbbi az elmúlt években már nem teljesült. Ahogyan azt Bross Péter, az OMME elnöke a Világgazdaságnak elmondta:

2021-ről 2022-re 40 százalékkal csökkent az export, aminek az oka elsősorban az unióba szabadon áramló ukrán méz térfoglalása.

A magyar mézet ugyanis az importőr mézletöltők nagy arányban arra használták, hogy a kínaival keverjék, erre pedig most már itt van az ukrán áru.  

Bross Péter a sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy idén első alkalommal került a televíziókba reklámfilm a mézről, most speciálisan az össztermés körülbelül felét kitevő napraforgómézről, aminek a sikerét jelzi, hogy az OMME az egy hete futó kampány kezdete óta sok megkeresést kap laikusoktól, vagyis potenciális fogyasztóktól. A napraforgómézről az OMME-elnök elmondta, hogy ennek a legmagasabb az E-vitamin-tartalma, és specialitása az is, hogy hamar kristályosodik. Ez eltér a fogyasztókban a mézről kialakult élő hagyományos képtől, pedig ez egy természetes folyamat, és ebben az esetben a méz valódiságát is jelzi.  

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.