Egy kis agrártörténelem: magyar munkáslázadástól tartottak Nyugaton az uniós csatlakozás előtt

Az uniós csatlakozás Magyarországon valójában a rendszerváltás után, a 90-es évek második felében kezdődött, mert mindenkinek evidens volt, hogy az ország előbb-utóbb az unió tagja lesz – mondta az EU-csatlakozás előzményeit boncolgató előadásában Udovecz Gábor, a korábbi Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI, ma Agrárközgazdasági Intézet) volt főigazgatója. Az akkori várakozásokról elmondta: azt gondolták, hogy korrekt piaci térbe kerülnek a magyar agrárgazdálkodók, és egy racionális területi munkamegosztás részesei lesznek. Eközben szinte passzívan végignézték az élelmiszeripar elkótyavetyélését, az élelmiszer-kereskedelemben pedig hagyták, hogy teret nyerjenek az importáruk. Nem volt erre az esetre kidolgozott agrárstratégia, azt gondolták sokan, hogy majd a piac mindent elrendez, és az a lényeg, hogy minél több támogatást kapjunk – emlékezett az akkori hangulatra.

Az akkori tagállamok és az új belépők is – benne a magyar szakmai közvéleménnyel – túlbecsülték a csatlakozók agrárexport-pontenciálját. A régebbi tagállamok aggodalmát jól jellemezte, hogy azért is vitatták az újaknak járó normatív ártámogatási rendszert, mert azzal szerintük annyira elszállhatnak az agrárgazdálkodói jövedelmek, hogy az társadalmi feszültségeket kelt és munkáslázadásokat válthat ki.

Hiába volt az árelőny

Termelési és piaci oldalon az volt a jellemző, hogy az agrártermékek hazai termelői árai alacsonyabbak voltak az EU15-ök árainál, de ezt az árelőnyt felemésztették a piacra jutás költségei. A magyar termelők és feldolgozók nem uralták saját piacaikat, ami Udovecz szerint annak is a következménye, hogy megelőző tíz évben ezermilliárd forint értékű beruházás maradt el.

Ha feltesszük a kérdést, kellett-e nekünk az EU-tagság, határozott igen a válasz, és nem csak a mezőgazdaság esetében – kezdte előadását Kapronczai István, a korábbi Agrárgazdasági Kutató Intézet volt főigazgatója. Ennek köszönhetően a magyar gazdatársadalom elsajátított egy szabálykövetőbb, nyugatosabb kultúrát, emellett pedig 

Kapronczai István elmondta, hogy a mezőgazdaság kibocsátása a másfélszeresére emelkedett a csatlakozás óta, de elmaradt az EU27-ek átlagos növekedésétől. Ez a szakértő szerint azért is aggályos, mert ez a lemaradás a déli országokat is figyelembe véve igaz, és ha a velünk azonos szituációban lévőkkel vetjük össze a magyar agrárteljesítményt, akkor az elmaradásunk jelentősebb. Ami pedig még szomorúbb, hogy határozott a lemaradásunk a velünk együtt csatlakozókétól, ők ugyanis jobban kihasználták a később csatlakozók előnyét, vagyis azt, hogy a fejlesztéseket már mások tapasztalatait felhasználva tudták végrehajtani. Így például Magyarország a termőföldben hiába van kivételezett helyzetben, a magyar termelésintenzitás most elmarad a lengyelekétől. A lengyel mezőgazdaság eszközellátottsága például kétszerese a magyarénak, és a különbség növekszik. 

Önmagunkhoz képest ugyanakkor nagy az előrelépés, a nettó vállalkozói jövedelem például 410 százalékkal növekedett. A bankokban elhelyezett mezőgazdasági betétállomány meghaladja az 1500 milliárd forintot. Az élelmiszeriparban ennél rosszabb a helyzet, ez az állomány 280 milliárd forint, és 2022-ben is visszaesett. 

Gond a gabonatúlsúly

A sikeres versenyhez pedig meg kell oldani néhány problémát. Ahogy Kapronczai hangsúlyozta, ezek nem az EU miatt alakultak ki, ezek okait magunkban kell keresnünk. Egyik ilyen – és egyre nagyobb – gondnak nevezte a mezőgazdaság gabona- és olajosnövény-centrikusságát. Ezek ugyanis a legkitettebbek az éghajlatváltozásnak és a piaci gondoknak, és bár itt sokan az utóbbi évek változásaira gondolnak, ez nem mai probléma – tette hozzá. Kettészakadt az ország: van egy jó Dunántúl és egy ezer sebből vérző Alföld – foglalta össze. 

A termelés szerkezete mellett megoldandó problémának nevezte az öntözésfejlesztést. A kertészet például azért tudott csupán az uniós csatlakozás előtti várakozásokhoz képest jóval szerényebben teljesíteni, mert az öntözésben csak verbálisan léptünk előre, de a gyakorlatban csökkent az öntözött terület. 

A harmadik, komoly fejlesztésekre szoruló terület pedig az élelmiszeripar. 

A magyar élelmiszer-gazdaság számára nem az uniós támogatások jelentik az EU-tagság legnagyobb előnyét, hanem az, hogy egy hagyományosan agrárexportőr országként beléptünk az unió egységes piacára – mutatott rá Vajda László, a korábbi  Földművelésügyi Minisztérium nyugalmazott főcsoportfőnöke. A hazai agrárirányítás számára fontos szempontként említette meg, hogy 

Ezeken felül pedig például a birtokpolitika sem közösségi hatáskör. Vajda szerint húsz év EU-tagság után eljutottunk oda, hogy a közös agrárpolitika további fejlődési lehetőségeket nyújt, és rajtunk múlik, kihasználjuk-e. 

A fiatal gazdáknak is nehézség az adminisztráció

A KAP célkitűzései egyre inkább a fenntarthatóság felé mozdultak el, kiegészítve a generációváltással – mondta előadásában a fiatal gazdákat képviselő Csapóné Hernádi Noémi, a Gazdasszonyok Békés Vármegyei Gazdakörének elnöke. Mint hozzátette, jó, hogy a KAP elvei egybeesnek a fiatalabb generáció gondolkodásával, de sokszor azt érzékelik, hogy az adminisztratív kötelezettségek akadályozzák azt, hogy valóban hozzájussanak a támogatásokhoz. 

Az új KAP keretei között nagyobb mozgásterük van a tagállamoknak, mint korábban, ugyanakkor az Európai Bizottság szerepe sem csökken. A brüsszeli testület egy sor részletszabályba beleszólhatott, közben pedig a bizottság és az egyes tagállamok közötti tárgyalások is „szigorúbbak” lettek – mondta Juhász Anikó, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára. Ezt mutatja például az is, hogy a KAP-stratégia tárgyalása több mint egy évig tartott, és a már benyújtott első módosítások megvitatása is a korábbiakhoz képest kétszer-háromszor több időt vesz igénybe. Az adminisztratív terhek növekedését az átláthatóság szempontjainak erősödése okozza – utalt az előző előadásra.