BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kormány tehetetlenül nézi a korszerű gyárak tönkremenetelét - Padlón a finn papírgyártás

A finn kormány kénytelen tehetetlenül nézni, miként mennek tönkre korszerű papírgyárai, és miként válik munkanélkülivé az ágazat sok dolgozója, amint Moszkva drasztikusan megemeli az exportált fára kirótt kiviteli tarifákat

. Az orosz kormány tavaly egyszer már – köbméterenként – 15 euróra felvitte az adott tételt, ami önmagában megrendítette a finn cellulóz- és papíripari vállalkozások sorát, január 1-jétől pedig Moszkva az adott címen 50 eurót fog beszedetni. Az orosz kormányt állítólag az motiválja, hogy belföldön jöjjenek létre nagyobb érték előállítására alkalmas kapacitások.

Bár a Finnországban felhasznált rönkfának csak mintegy hatoda származik a keleti-szomszédtól, a drasztikus drágítás nyomán nyilván a finn erdőkben kitermelt mennyiség ára is megemelkedik.

Ezt pedig aligha tudja elviselni az az ágazat, amely éppen csak elkezdett kimászni egy hat éves, nyomott piaci- és árviszonyokkal, emelkedő költségekkel és gyenge kereslettel jellemzett időszakból. Megoldásként a finn kereskedelmi miniszter felvetette, hogy az országon nagy számban keresztül haladó, orosz kamionokat meg kell adóztatni, a befolyó összegből pedig a fafeldolgozó üzemeket kellene támogatni. Ez azonban – részint uniós megkötöttségek, részint kétoldalú politikai, részint gyakorlati szervezési problémák miatt – kivihetetlen.



A papírgyáraknak juttatott támogatás ugyanis uniós jogszabályokba ütközne, emellett egy kamionra vagy 800 euró összegű tranzitdíjat kellene kivetni, aminek hatására nyilván erősen csökkenne az átmenő forgalom. Az egyoldalú tranzit-díj emelés emellett az EU és Oroszország kényes kapcsolataiban is nyilván zavarokat okozna.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.