BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jobb GE-mozdonyt kap Kína, mint az USA

A 450 millió dollárba kerülő 300 dízel-elektromos mozdony többet tud, könnyebb és tisztább is mint amerikai testvérei. Összeszerelés Kínában.

A több mint 6000 lóerős, China Mainline Locomotive (CML) nevű új mozdony 40 százalékkal nagyobb teljesítménnyel és 30 százalékkal kisebb súllyal rendelkezik, mint ugyanennek a sorozatnak Észak-Amerikában közlekedő típusai. A 16 hengeres, GEVO motor segítségével a lokomotív 84 százalékkal kevesebb káros anyagot bocsát ki és 3-5 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyaszt, áll a gyártó közleményében. A projekt révén a GE a kínai Vasútügyi Minisztérium stratégiai partnerévé válhat.

A „CML 50001 típus az első darabja annak a háromszáz EvolutionR sorozatú mozdonynak, amely augusztus végén érkezett meg Kínába. A Qishuyan Locomotive and Rolling Stock Works nevű kínai vállalattal  kötött együttműködés keretében a GE Transportation 2010 júniusáig szállítja le a 6250 lóerő csúcsteljesítményű mozdonyokat. Amerikai központjából csupán két, indulásra kész EvolutionR sorozatú lokomotívot szállítanak Pekingbe, a többi 298-et a Qishuyan szereli majd össze Kínában. A Qishuyannal kötött együttműködés a GE-nek jó lehetőséget kínál arra, hogy vezető szerepet kapjon a következő években Kína 6500 fővonali mozdonyból álló, öregedő vasúti flottájának lecserélésében.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.