BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyárfás: „Add a pénzt és kuss!” Valóban ez a magyarországi szponzoráció?

A szponzoráció üzlet a szponzornak és a szponzoráltnak is ebben nagyrészt megegyezik a hazai sportszövetségek vezetőinek véleménye – derült ki tegnap egy budapesti konferencián.

Bár Gyárfás Tamás a Magyar Úszó Szövetség elnöke végül nem tudott részt vennie a konferencián, a témát az általa írt szinopszis dobta fel, melyben a Fazekas Róbert nevezése kapcsán Szombathely városa és a T-Mobile között kialakult nézeteltérést fejtegette. A MOB alelnöke írásában kifejtette: a szponzor viszonylatában csak a módosított filmcím betartása lenne ildomos azaz az „Add a pénzt és kuss” a jól ismert „Fogdd a pénzt és fuss” helyett.



A konferencián résztvevő szövetségvezetők többsége azonban inkább azt a véleményt osztotta, hogy a szponzorációra mindkét félnek üzletként kell tekintenie. Baráth Etele, a kajak-kenu, és Martin György a vizilabda szövetség elnöke valamint Pécsi Gábor az öttusa, és Sinka László a kézilabda szövetség főtitkára egyetértett abban, hogy a szponzorral stratégiai kérdésekben a szövetségeknek egyeztetnie kell, igaz azt is elmondták, hogy szakmai kérdésekben nem kérik ki a szponzorok véleményét.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.