BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Íme, a web legbefolyásosabb emberei

A Business Week szerkesztősége és olvasói ebben az évben is közösen döntötték el, ki birtokolja a legnagyobb hatalmat a világhálón. A lista első tíz helyezettjét tekintettük át.

Az első helyezett a Business Week csapata szerint a Microsoft vezérigazgatója. Steve Ballmernek ugyanakkor minden erejét be kell vetnie, ha talpon akar maradni a Google-lal szemben, hiszen a szoftverek egyre inkább a web felé terjeszkednek. Ballmer egyelőre 1,8 milliárd dollárnyi profittal számolhat havonta, de kérdés, hogyan boldogul most, hogy Billl Gates végleg visszavonult?

A második helyet Mitchell Baker szerezte meg, ő a hölgy, aki négy évvel ezelőtt útnak indította a Firefox böngészőt, amely mostanra globálisan húsz százalékos részesedést szerzett a böngészőpiacon. A Mozillának most saját partnere jelenti a legnagyobb konkurenciát, de Baker szerint az, hogy a Google is bemutatta saját böngészőjét, rákényszeríti őket arra, hogy a legjobbat hozzák ki magukból.

Jeff Bezos ügyesen némította el a kritikusokat, amikor tizennégy évvel ezelőtt alapított cégének részvényei rakétaként emelkedtek. Az Amazon az innovációt helyezi előtérbe, az olyan új termékek, mint a Kindle vagy a cloud computing bevezetése sorolják Bezos-t a harmadik helyre.

Sergey Brin, Larry Page és Eric Schmidt. Több mint 18 ezer alkalmazott, 16.2 milliárd dollárnyi profit az eladásokból – a Google ötödik helyre sorolt triumvirátusához nem szükséges több kommentár.

Jeff Clavier nevét bizonyára kevesebben ismerik, mint a fentieket, ennek oka, hogy a befektető nem keresi a reflektrofényt. A többek között a SoftTech VC-t alapító Clavier specialitása a "start-up" vagyis a cégek elindítása és felfuttatása, majd – esetleg – nyereséges eladása. Nem csoda, ha a web 2.0 konferenciákon körbezsongják a vállalkozók a hatodik helyezettet.

Szintén a "start-upban" érdekelt Paul Graham, az Y Combinator alapítója. A programozóból lett vállalkozó cége minden évben húszezer dollárt ajánl fel az ígéretes számítástechnikai kezdeményezések tulajdonosainak. Az innováció előtérbe helyezése a hetedik helyet szerezte meg Grahamnek.

Cambridge-ben végzett, tizenkét könyvet írt, de a világ mégis bloggerként ismerte meg a nyolcadik helyre sorolt Arianna Huffingtont. A választások közeledtével havonta 8 millió ember olvassa a Huffington Postot. A szerző következő terve egy helyi hírhálózat kialakítása.

Abbahagyta a főiskolát, DJ-ként is dolgozott, most pedig az egyik legváltozatosabb tevékenységi körű vállalkozó Joi Ito. A kilencedik helyre sorolt Itot a modern üzlet egyik legnagyobb gondolkodójának tartják: részt vett a World of Warcraft és több közösségi hálózat megtervezésében, résztulajdonos a Flickr képmegosztóban és sok más egyéb mellett a Creative Commons vezérigazgatója. Mint a lap fogalmaz: ha megszólal, mindenki figyel rá.

A tizedik Steve Jobs 1996-ban vett át a haldokló Apple-t és talán nem érdemes részletezni, mivé alakítottá át a céget. Az iTunes mostanra az Egyesült Államok legnagyobb zenei forgalmazója lett, lekörözve az elektronikus és valódi boltokat is. 2007-ben újabb fordulattal a vezeték nélküli világra figyel Jobs, eddig kiugró sikerrel.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.