BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Betiltottak minden nagy építkezést a belvárosban - A TriGranitot nem érinti a moszkvai döntés

Bedőlhet több nagy orosz és külföldi ingatlanprojekt Moszkvában, miután a városi tanács a minap megtiltott minden nagy építkezést a szűken vett belvárosban, vagyis a Kolco nevű belső körgyűrűn belül.

Arra hivatkozott, hogy túl nagy a környezetterhelés, mivel hatalmas autósforgalmat generálnak a plazák és az irodaházak. Legfeljebb 1500 négyzetméteres beruházást indíthatnak a cégek, de az állami és kormányzati akciókat engedélyezik és nem érinti a tiltás a már megkezdett építkezéseket sem.

Rosszul járnak azok a fejlesztők, amelyek a már meglévő irodaházaikat vagy bevásárlóközpontjaikat akarják bővíteni, erről most le kell mondani. Német, francia, svéd és más nyugat-európai vállalatok kerülhetnek nehéz helyzetbe.

Magyar érintettje nincs a mostani tiltásnak, a TriGranit Mozaica nevű bevásárlóközpontja ugyanis egyrészt már épül, másrészt a Kolcon kívül van.

Az orosz fővárosban daruhegyek vannak a Moszkva folyó bizonyos partszakaszai mentén. Toronyházak tucatjai épülnek, néhány viszont már most is áll, mert a beruházó nem tudta biztosítani a folyamatos finanszírozást. Az épülő plazák és irodaházak viszont többszáz ezer négyzetméterrel gazdagítják a kínálatot.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.