BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hatalmas bírság a csepeli szennyvíztisztítónak? Közbeszerzési problémák?

Brüsszeli sajtóinformáció szerint 40 millió eurós, azaz 10 milliárd forintos bírságot szabott ki az Európai Bizottság a Csepeli szennyvíztisztító ügyében

A szennyvíztisztító támogatásának 25 százalékát vonná el az unió, korábbi közbeszerzési problémák miatt - tudta meg az Index.

Ezt a pénzt a telep építésénél állami és önkormányzati forrásból kellene pótolni, de a bírság összegét nem vennék el az országtól: a szennyvízprogram más elemeinél fel lehetne használni.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél (NFÜ) a portálnak a következőt nyilatkozták: a kedden hivatalosan megkapott bizottsági észrevétel – amely a Kohéziós Alapból finanszírozott szennyvíztisztító beruházás közbeszerzési eljárásával kapcsolatos, ennek a folyamatnak egy újabb állomása egy szakmai vitában, amely jellegéből adódóan akár 1-1,5 évig is eltarthat.


Ebben a szakmai vitában a kormány több ponton vitatja a bizottság egyes megállapításait, és a továbbiakban is védeni kívánja igazát."

Az NFÜ szerint ilyen eljárásokban elképzelhető, hogy a megítélt támogatás egy részét visszatartják majd, de az a projekten belüli más projektelemre ilyenkor többletforrásként felhasználható. A magyar fél, az eddigieknek megfelelően továbbra is vitatja a szabálytalanság tényét.

A szakemberek jelenleg is azon dolgoznak, hogy a beruházást ne lassítsa jelentősen ez a vita, és a szennyvíztisztító az előre tervezett határidőre elkészülhessen - írja a hírportál.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.