BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megkapta vasútbiztonsági engedélyét a GYSEV

A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) vasútbiztonsági engedélyt kapott pályahálózat működtetői tevékenységre a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól (NKH).

A GYSEV hétfőn az MTI-vel közölte: a vasútbiztonsági engedélyében az NKH megerősíti, hogy a társaság biztonságirányítási rendszere megfelel a vonatkozó európai irányelvben, a vasúttörvényben, illetve a 2006-ban kiadott minisztériumi rendeletben foglaltaknak.

A GYSEV tájékoztatása szerint az engedélyben szereplő indoklás alapján a GYSEV teljesítette a vasúti pályahálózat, illetve a forgalomirányító és jelzőrendszer biztonságos tervezéséhez, karbantartásához és üzemeltetéséhez szükséges követelményeket.

 

A magyar-osztrák vasúttársaság tehát rendelkezik mindazon belső szabályzatokkal és eljárásokkal, amelyek szavatolják a vasúti közlekedés biztonságát, továbbá a biztonsági berendezéseket a szabályoknak megfelelően terveztette, építette be, és üzemelteti.

A GYSEV engedélye 2013 szeptemberéig érvényes, a benne foglalt követelményeknek való megfelelést a hatóság évente ellenőrzi - közölte a GYSEV.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.