BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Cégvásárlásokkal erősítené pozicíóját a Plaza Centers Magyarországon

Más, tőkeerős vállalatokhoz hasonlóan a Plaza Centers (PC) is arra készül, hogy egyebek között Magyarországon, akárcsak a térség más államaiban, felvásárlásokkal erősítse pozícióit, mivel meggyőződése, hogy a mélyülő válságban egyre több ingatlanos cég kerülhet a célkeresztjébe – mondta lapunknak adott exkluzív nyilatkozatában Ran Shtarkman elnök-vezérigazgató.

Előzőleg egyebek között a Futureal első embere szintén azt mondta lapunknak, hogy a cégfelvásárlás is napirenden van – kihasználandó a válságban törvényszerűen adódó lehetőségeket. (A gyakorlat szerint az ingatlanpiacon a vállalatok ritkán vesznek meg egy-egy projektet, inkább a projektcéget vagy az anyavállalatot vásárolják fel, mert az olcsóbb, és egyszerre több projekthez is hozzájuthatnak – a szerk.)

A Plaza Centers vezetője úgy véli, legkorábban a jövő év közepén érdemes komoly erőket bevetni a cégfelvásárlásba. Értékelése szerint 6–12 hónap múlva alakulhat ki olyan helyzet, hogy egyre több vállalat kényszerül úgymond felkínálni magát. Mint beszámolt róla, máris komoly megkeresések érkeztek a Plaza Centershez.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.