BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A szmogriadó bírság 100-500 ezer forint is lehet

A kormány kiegészítette a levegő védelméről szóló szabályozást, intézkedett a szankcionálásáról is. Új levegő szennyezési határértékeket határoztak meg az egészség védelmében.

 A kormányrendelet a korábbiakkal megegyezően leszögezi, hogy rendkívüli intézkedést kell tenni, ha szmoghelyzet alakul ki. Szmogriadó esetében - mérlegelve, hogy mi járul hozzá a szennyezettséghez - a lakosság tájékoztatása mellett korlátozni kell vagy meg kell tiltani a helyhez kötött – üzemek – és mozgó légyszennyező források – gépjárművek - működését. A rendelet szerint az önkormányzatoknak minden 200 ezer főt elérő népességszámú városban kötelező szmogriadó tervet készíteniük és végrehajtaniuk azt. Riasztási fokozat esetén légszennyező anyagonként más-más intézkedést lehet elrendelni. A szabálysértésekről rendelkező kormányrendelet is módosult: ha helyhez kötött szennyező forrás esetében gazdálkodó szervezet nem, késve vagy csak részben hajtja végre a szmogriadó rendelkezéseit, a környezetvédelmi felügyelőség vagy a települési jegyző 500 ezer forintig terjedő bírságot szabhat ki, magánszemély esetében ez az összeg maximum 100 ezer forint lehet. A szmogriadó szabályait mozgó légszennyező forrásokkal – azaz járművel – megsértő személyekre a rendőrség 100 ezer forintig terjedő helyszíni bírságot szabhat ki. A riasztási küszöbérték elérése estén bevezetendő közlekedési korlátozó intézkedés nem csak a páros-páratlan rendszám szerinti forgalomszabályozás lehet. A rendelet felsorolja azokat a lehetséges közlekedési intézkedéseket, melyek elrendelhetőek. Ide tartozik az átmenő forgalom korlátozása illetve kitiltása, az elkerülő útvonalak kijelölése, sebességkorlátozás ideiglenes bevezetése, gépjárműforgalom korlátozása a járművek környezetvédelmi besorolása alapján – szálló por esetén a dízel, ózon esetén a benzines gépjárművek korlátozása indokolt -, illetve a legszennyezőbb gépjárművek használatának megtiltása. Lehetséges továbbá a gépjárműhasználat további korlátozása például páros-páratlan rendszám szerint, a 22 órától 6 óráig tartó időszak kivételével, a tömegközlekedés használatának előnyben részesítése, a parkolási lehetőségek időleges bővítése, valamint a járművezetők felszólítása a gépjárművek alapjáraton való indokolatlan üzemeltetésének mérséklésére. A riasztási fokozat elrendeléséről és a várható korlátozásokról előző nap 18 óráig kell tájékoztatni a lakosságot és az intézményeket. A szmogriadó elrendelésével egyidejűleg készenlétbe kell helyezni a közbiztonsági és közlekedésrendészeti szerveket, illetve a mentőket, miközben biztosítani kell a lakosságnak az alapvető szolgáltatásokat.

Mint ismeretes, a zöldtárca tavaly októberben vezetett be önálló küszöbértéket a légszennyezésért leginkább felelős szálló porra. A zöldtárca az Országos Közegészségügyi Intézettel közösen, az egészségügyi hatások értékelése alapján határozta meg a szálló por küszöbértékek mértékét. Az új határértékek az eddiginél gyakrabban teszik indokolttá szmogriadó elrendelését a lakosság egészségének védelmében és levegőminőség javításáért.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.