BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A csődlovagokat ki kéne zárni - Végelszámolásba menekültek a cégek februárban

Nem folytatódott februárban a felszámolások számának brutális növekedése, de a korábbinál lényegesen több végelszámolást tett közzé a cégbíróság. Trendfordulokról korai beszélni; most vehetünk egy nagy levegőt, de a kilátások továbbra is rosszak – derül ki az Opten céginformációs szolgálat legfrissebb jelentéséből.

Februárban nem folytatódott a felszámolási eljárások számának gyors növekedése. A második hónapban 1020 cég jutott erre a sorsra, szemben a januári 1325-tel és a tavaly februári 958-cal. A kép egy kicsit csalóka – véli Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója – , a cégbírósági munkanapokat is figyelembe véve a tavaly februárihoz képest csaknem 12 százalék a növekedés, és ez is elég riasztó szám. A szakember szerint egyhavi adatokból nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, ezért egyelőre nem módosítják prognózisukat, amely szerint idén akár 17 ezer cég is felszámolásra juthat.

A felszámolásokkal szemben rendkívüli módon emelkedett a végelszámolások száma. A februárban kezdeményezett 1233 végelszámolás 43 százalékkal haladja meg a tavalyi azonos havit, munkanapokkal korrigálva pedig a növekedés üteme több mint 50 százalék. Itt is igaz, hogy egyhavi adatokból nem szabad általánosítani, februárban azonban nagyon sok cég tulajdonosai látták be, hogy nem tudják tovább működtetni cégüket, pedig még nem is kezdődött meg a közgyűlési szezon – mondta Csorbai Hajnalka, aki ezért a következő hónapokra is kedvezőtlen adatokat valószínűsít.

Válság ide, válság oda, a cégalapítási kedv töretlen – derül ki az Opten adataiból. Februárban 4341 új céget jegyeztek be, szemben a tavaly februári 4208-cal és a 2007-es 2800-zal. Nem túlzás azt mondani, hogy Magyarországon túl egyszerű céget alapítani, a belépési korlátok alacsonyak, az ellenőrzés minimális – véli a stratégiai igazgatója. Szerinte elképzelhető, hogy az egyórás cégbejegyzés sok pluszpontot hozott a nemzetközi versenyképességi mutatókban és az IRM sokmilliós, projektalapú jutalomkiosztásában, de ennek azok fizetik meg az árát, akik veszélyes cégekkel kötnek szerződést.

Csorbai úgy véli, hogy két ponton mindenképpen változást kellene elérni: ki kellene zárni a cégalapítás lehetőségéből a „csődlovagokat”, és meg kellene emelni a belépési korlátot, elsősorban az alaptőkét. Aki komolyan vállalkozni akar, és van üzleti elképzelése, az képes 500 ezer forintnál többet előteremteni – mondta az igazgató.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.