BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Opten: Egyre több a nő a cégvezetők között

A világtendenciák egyre inkább érvényesek Magyarországon is, azaz a gazdasági életben a női vezetők és cégtulajdonosok szerepe és aránya nő, amit a nemzetközi és hazai kutatások is igazolnak. Az Opten Kft. legfrissebb statisztikája azokat a hazai kis- és középvállalkozásokat vizsgálta, amelyeknek az élén nők állnak mint tulajdonosok és vezetők.

A Magyarországon működő közel félmillió társas vállalkozásból 40 200 cég árbevétele haladja meg az évi 100 millió forintot. Ezek 37 százalékában, azaz mintegy 14 800 cégben a cégjegyzésre jogosult személy tulajdonos is egyben. E cégek egynegyedében, azaz 3 650 cégnél nő áll a kormányrúdnál.

Ez azt bizonyítja, hogy miközben az alkalmazottként dolgozó nők a vállalati ranglétrán előre haladva a mai napig rendszeresen beleütköznek az előítéletekből épített üvegplafonba, addig a saját vagyonukat nap mint nap kockára tevő női vezetők sikerrel birkóznak meg azokkal a kihívásokkal, amiket egy nagyvállalat vezetése támaszt velük szemben – írja az Opten.

A különböző gazdasági területeket vizsgálva megállapítható, hogy Magyarországon a női vállalkozók ugyanúgy megtalálhatóak az élet szinte minden területén, mint férfi társaik. Vannak persze speciális területei a gazdaságnak, ahol az átlagnál magasabb a nők, így értelemszerűen a női vállalkozók aránya is. Tipikusan ilyen terület a gyógyszer-kiskereskedelem, de sikeresek a nők a pénzügyi-adminisztratív tevékenységet végző cégek között is, és lassan olyan területeken is megvetik a lábukat, amelyek hagyományosan férfi szerepekhez köthetők.

A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy egy ország gazdaságának fejlesztése nem képzelhető el anélkül, hogy a férfiakba és nőkbe egyaránt invesztáljon a gazdaságpolitika. Ugyanakkor az is egyértelmű tapasztalat, hogy a „gyengébb nembe történő befektetés” társadalmilag sokkal hatékonyabban térül meg.

A nők ugyanis hajlamosabbak arra, hogy tapasztalataikat megosszák másokkal, akár családjuk, akár szűkebb vagy tágabb közösségük szintjén. A kutatások szerint a nők egyszerűen nagyobb eséllyel dolgoznak másokért, s mások szempontjait is figyelembe véve, könnyebben teszik közkinccsé gazdasági tapasztalataikat.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.