BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ügyészséghez fordul az orvosi kamara

Panasszal él a Fővárosi Főügyészségnél a MOK az orvosi szakmai kollégiumi választások miatt. Sérelmezik, hogy a kollégiumi létszám 21-ről 15-re csökkent, s ennek felét is a miniszter delegálja.

A megváltozott rendszert azért nem fogadja el a Magyar Orvosi Kamara (MOK) mivel az orvosi szakma így csak korlátozottan élhet választási jogával. A legutóbbi kollégiumi választásoknál még csak a tagok 15 százalékát, általában három főt delegált a szaktárca vezetője - mondta Éger István, a MOK elnöke.

Az elmúlt idők során az orvosi szakmai kollégiumok jelentették egy-egy szakma (szakorvosi tevékenység) tudásalapú szerveződésének csúcsát. A szakmai kollégiumok tagjai általában az adott szakma művelőinek legjobbjai közül kerültek ki, és a testület, mint szakorvosi kérdésekben döntő legfelsőbb autonóm grémium létezett, egyben többnyire az adott időszak egészségügyi miniszterének is tanácsadó testületeként. Még a legutolsó kollégiumi választások alkalmával is csak az adott kollégium tagjainak körülbelül 15 százalékát delegálta a szaktárca vezetője (21-ből jellemzően 3 főt).

A szakmai kollégiumok megfelelő működése azért is kulcsfontosságú, mivel döntéseinek komoly gazdasági következményei vannak. Az ő szakvéleményük alapozza meg azoknak a gyógyítási eljárásoknak az elfogadását , amelyek nyomán egy-egy új gyógyszer, gyógyászati segédeszköz, gyógyeljárás társadalombiztosítási támogatásáról dönt az Országos Egészségbiztosítási Pénztár.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.