BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Leépítés: háromból két alelnökét kirúgta a Duna TV elnöke

A Duna Televízió három alelnöke közül kettőt menesztett a Duna Televízió elnöke, Cselényi László.

Cselényi László elnök elmondta: Pörös Géza kulturális alelnök korábbi beosztásában - kulturális igazgatóként - a közszolgálati médiumnál marad, az innovációért felelős Pomezanski György viszont közös megegyezéssel távozik, a gazdasági területet felügyelő Szekeres László egyelőre a helyén marad.

Cselényi László hozzátette: távlati elképzeléseiben egyetlen - kulturális - alelnöki poszt szerepel. „Ezt látom üzenetként is célszerűnek: spórolni kell a pozíciókkal, és a Duna Televízió küldetését is jobban meg lehet fogalmazni" ezzel – fogalmazott az elnök.

Közlése szerint már megállapodott leendő kulturális alelnökével, a korábban a párizsi magyar intézetben tevékenykedő, jelenleg a budapesti Magyar-Francia Ifjúsági Alapítvány igazgatójaként tevékenykedő A. Szabó Magdával, aki heteken belül elfoglalja hivatalát; olyan földrajzi és kulturális területek felé nyitás ezzel a cél, amelyeket eddig kevésbé tolt előtérbe a Duna Televízió.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.