BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Cégek a pénzmosás ellen - Minden gyanút jelenteni kell!

Nemzetközi összehasonlításban szigorú a magyar pénzmosás elleni törvény, de nehezen is tartható be.

Az európai uniós szabályozást a 2005-ös brit elnökség gyorsította fel, ez a londoni terroresemények után volt. A pénzmosás elleni védekezés a terrorizmussal szembeni harc egyik eszközévé vált, elsősorban a terroristák finanszírozását hivatott megnehezíteni – mondta Balázs Katalin ügyvéd a Dun & Bradstreet által tartott konferencián.

Először közös álláspontot fogadtak el a tagállamok az ügyben, majd rendeletek és irányelvek is születtek, utóbbiak céljukat tekintve kötelezően átültetendők a tagállamok jogrendszerébe. Így Magyarország két törvényt is elfogadott, ezek a tranzakciókon túl a vagyoni nyilvántartást (ingatlanok, illetve járművek) vezető intézmények bejelentési kötelezettségét is tartalmazzák. A bejelentésre kötelezettek tehát többnyire a pénzügyi intézmények.

A kritériumrendszer, amelynek alapján az érintettek eldönthetik, hogy be kell-e jelenteniük egy adott esetet, igen összetett. Az irányelv szerint minden apró kivétellel és jellel foglalkozni kell, leginkább az üzleti kapcsolat létesítésekor, de nagyobb tranzakciók esetén is. Bármikor bármilyen gyanú felmerül, azt haladéktalanul be kell jelenteni.

Az ügyfél ellenőrzését érdemes azzal kezdeni, hogy állampolgársága vagy bejegyzése szerint kapcsolható-e olyan országhoz, amely szerepel valamelyik nemzetközi intézmény szankciós listáján. E listák azonban nem koherensek, többnyire rendeletekben találhatók a felsorolások, amelyeket módosító rendeletek egészítenek ki. Ha vállalkozást vizsgálnak, akkor a társaság tulajdonosi összetételén túl az esetleges anyavállalatot és annak kapcsolatait, illetve a tőzsdei bejegyzését is át kell tekinteni.

A bejelentési kötelezettség elmulasztása mára a büntető törvénykönyvben is szerepel, két évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. Ez csak a pénzügyi intézmények és tőzsdei közvetítők tisztségviselőire, illetve alkalmazottaira érvényes.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.