BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A válság "kapóra jött" az élményfürdőknek - Fotók!

Óriási kettősség jellemezte a hazai strandok és akvaparkok eddigi szezonját: júniusban a rossz idő miatt jó néhányat be kellett zárni, a júliusi kánikulában viszont sorra dőltek meg a látogatottsági rekordok.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által üzemeltetett hét fővárosi strandra júniusban például mintegy százezerrel kevesebb vendég látogatott ki, mint egy évvel korábban, ráadásul az árvíz miatt két létesítményüket – a Palatinust és a Király fürdőt – is huzamosabb ideig be kellett zárniuk.

A mogyoródi Aquarénán pedig a nyár eleji esőzések miatt többször volt lakat, mint az azt megelőző két esztendőben összesen. A júliusi tartós kánikula azonban kompenzálta a katasztrofálisan kezdődött szezont, és mind a strandok, mind az akvaparkok esetében kiemelkedő látogatottság volt jellemző ezen időszakban. Ez utóbbiaknak még a válság is „kapóra jött”, hiszen sok család az élményfürdőkben „töltötte a vakációját”, mivel külföldi utazásra az idén nem futotta.

Az üzemeltetők most mindenesetre abban bíznak, hogy augusztus végéig kitart a mostani meleg időjárás. Ha ez valóban így lesz, a strand- és fürdővállalatok elérhetik vagy akár meg is haladhatják a múlt évi forgalmukat.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.