BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyot haraphat a Microsoft – Közel a Yahoo-megállapodás?

Több szakportál számolt be arról, hogy a Microsoft és a Yahoo közel állnak a tárgyalások lezárásához, így 18 hónapnyi alkudozás után Redmondé lehet a Yahoo internetes keresési reklám szektora.

A két vállalat másfél éve próbál megállapodásra jutni, a rossz hangulatban zajló, maratoni tárgyalássorozat azonban mostanra lezárulhat – idézi a Guardian a 24/7 Wall Streetnek nyilatkozó informátor értesülését. Az üzlet körülményei egyelőre nem ismertek, de a Microsoft vélhetően mintegy 3 milliárd dollárért vásárolja meg a Yahoo keresési reklám üzletágát, a megállapodás szerint a két vállalat az elkövetkező években megosztja egymással jövedelmének egy részét.

A Microsoft először a Yahoo egészét szerette volna megvásárolni egy 45 milliárd dolláros kivásárlási ajánlattal, amelyet azonban elhárított az internet vállalat. Az ajánlat az elemzők szerint már ekkor is elsősorban a keresési marketing szolgáltatások megszerzéséről szólt. Idővel a két cég csöndes tárgyalássorozatba kezdett, miközben kölcsönösen tagadták, hogy továbbra is fennállna az érdeklődésük egymás iránt.

A helyzet most jelentősen változhat: ha a Microsoft nyélbe üti az üzletet, azzal megháromszorozhatja az amerikai keresési üzletágban birtokolt részesedését. Ennek jelentőségét növeli, hogy a Microsoft egy hónapja bemutatott saját keresőmotorja, a Bing egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így a cégnek továbbra is jövedelmező forrásokat kell keresnie a szektorban.

Guardian - VG Online-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.