BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Amerikai bank finanszírozza a kínai autógyárat

Kína autógyártói azt szeretnék, ha globális szinten is komolyan vennék őket: ezt mutatja, hogy több nemzetközileg is ismert, eladósorba került márkára bejelentették az igényüket.

Emellett a nemzetközi pénzügyi intézmények is látnak fantáziát a kínai autópiacban: a Goldman Sachs bankház például – tegnapi bejelentése szerint – 334 millió dollár értékben fektet be a Geely autógyártóba.

Technikailag ezt úgy valósítják meg, hogy a kínai cég ebben az összegben ad el átváltható és opciós kötvényeket az amerikai hitelintézet által kezelt egyik alapnak.

Az amerikai bank egyelőre csak hitelez a gyártónak, azonban az opcióknak köszönhetően lehetősége lesz arra, hogy összesen 15,1 százalékos részesedést szerezzen a társaságban. A vállalat részvényeinek árfolyama a bejelentésre 26 százalékkal emelkedett.

A Geely Kína legnagyobb magánkézben lévő autógyártója: a társaság célja, hogy a lehető legolcsóbb gépkocsit állítsa elő az ottani piacra. A vállalat piaci részesedése mindössze 2,9 százalék, mivel növekvő jövedelmeik miatt a vásárlók a jobb minőségű, felsőbb kategóriás autókat keresik.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.