BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Twitter egy ágyban az ellenségekkel

A Twittert a jelek szerint nem érdekli a Microsoft és a Google rivalizálása. A mikroblog oldal ugyanis mindkét céggel megállapodást kötött.

Az egyre népszerűbb Twitterben rejlő lehetőségeket látszólag a Microsoft aknázta ki jobban, amikor ma egy San Francisco-i konferencián közölte, a cég Bing nevű keresője a legmegfelelőbb hely arra, hogy megtudjuk, ki mit üzent a mikroblog oldalon. A Twitter és a Microsoft közötti megállapodás jelentős előny Redmondnak, hiszen valós időben közvetíthet friss információkat. A Bing új verziója a bejelentést követően nem sokkal már elérhető volt.

De a rivális Google sem maradt le, nem sokkal később ugyanezen a konferencián a cég illetékese beszámolt a közösségi kereső szoftver érkezéséről, amelynek segítségével többek között a tweeteket is figyelemmel kísérhetik az internetezők – tudósít az AP. A Google új szolgáltatását a cég nyilatkozata szerint heteken belül bevezetik.

Egyik cég sem közölte, mennyit fizetett a Twitternek a jogok megszerzéséért, de valószínű, hogy ez lesz a 2006-ben induló mikroblog oldal első igazán komoly bevétele. A mikroblogger oldal társalapítója egy hete közölte: az 50 millió felhasználóval rendelkező portál továbbra is keresi a profitszerzés lehetőségeit. Biz Stone, a Twitter egyik létrehozója korábban a Google-nál dolgozott, így talán nem meglepő, hogy – mint mondta – a kereső óriást tekinti példának a profitszerzés tekintetében.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.