BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Most érdemes balatoni házat venni!

A balatoni ingatlanpiacon 2006 óta szinte töretlen az érdeklődés. A gazdasági környezet a vásárlási célokat és a vevők összetételét változtatta meg, illetve szélesedett a kínálat, de a kereslet visszaesése elenyésző az Otthon Centrum tapasztalatai szerint.

Szintén pár éves tendencia, hogy az érdeklődés nem csak a nyárra korlátozódik, hiszen az ingatlanvásárlásra több okból is a turisztikai szezon lezárulását követő időszak alkalmas. Az eladók nagyobb engedményekre hajlandóak és a vevők között is több a megfontolt, komoly vételi szándékkal rendelkező. A balatoni ingatlant vásárlók nagy része a fővárosból, illetve más nagy városokból érkezik. Külföldi vevők között magas a magyar származásúak aránya, akik jó részt Hollandiából, Szlovákiából, Norvégiából, Németországból érkeznek, de többségben a belföldi, magyar lakosok vannak a vásárlók között. „Új szegmens jelent meg a keresleti oldalon: a céges üdülőket vásároló cégek, cégvezetők.” – mondta el Simon Amarilla, az Otthon Centrum balatoni franchise partnere.

 

Az érdeklődés tradicionálisan a tavaszi és nyári hónapokban erősebb, de az Otthon Centrum szerint a befektetési céllal vásárlók előnyben részesítik az őszi-téli időszakot. A nyári időszakban sok „impulzív” érdeklődés érkezik az eladó ingatlanok iránt, melyek nem mindig takarnak igazi vételi szándékot.

A balatoni ingatlanok esetében is az egyik kulcskérdés az elhelyezkedés. Balaton egyik legkedveltebb részén, Siófokon a Balaton part és a vasút között lévő telkekért a vevők akár 20-30 millió forintot is hajlandóak kifizetni, de a vasúti sínektől délre eső telkeket már csak 10-14 milliós értékig keresnek. Üres telekhez egy-egy balatoni településen hét-tizenkétezer forintos négyzetméterenkénti áron hozzájuthat a vásárló, de a telkek ára a parthoz közeledve hatvan-hetvenezer forintra is nőhet.

Amíg Siófok belvárosában 10-15 millió forintot áldoznak a vásárlók egy társasházi lakásra, addig a víz közelében épült új vagy újszerű apartmanokért, társasházi lakásokért már 30-35 millió forintot is készek kifizetni. A vízparti lakások közül kevés az eladó, ezek négyzetméterára négyszáz-hatszázezer forint körül mozog. Természetesen vannak olcsóbb apartmanok is a városban, a víz közelében álló, de az 1970-es években épült lakások 10 millió forintig találnak gazdára, az új építésűeknél 15 millió körül alakul az alsó határ. A panellakások kereslete Siófokon teljesen visszaesett, olyannyira, hogy az ilyen lakások ára is csökkenő tendenciát mutat.

A belvárosi téglalakások, telkek és családi házak árai stagnálnak, az új építésű ingatlanoknál tapasztalható némi áremelkedés, de ez sem törvényszerű. A víz közeli, új épületek ára 360-450 ezer forintra rúghat négyzetméterenként. Házak esetében a vevők által megszabott felső küszöb 20 millió forint körül alakul, a legkeresettebb típus a víz közeli, minimum 500 négyzetméteres kerttel rendelkező 60-80 négyzetméteres alapterülettel rendelkező ingatlanok.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.