BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jön a 680 milliárd forintos kínai Disneyland

Még négy-öt év és meglesz a sanghaji Disneyland, a bejelentés után a tervezett helyszín közelében az ingatlanárak drasztikusan megugrottak - adta hírül a kíni sajtó csütörtökön.

A kínai központi kormány alig két héttel Barack Obama amerikai elnök látogatása előtt - rábólintott a megaprojektre, aminek a 19 milliós dél-kínai metropolisz ad majd otthont.

A park területét nagyjából hét-tíz négyzetkilométerre tervezik, a beruházás becsült értéke 25 milliárd jüan (680 milliárd forint) lesz. Egyelőre nem hozták nyilvánosságra, hogy a környező településeken hány embert fognak érinteni a kisajátítások, az átköltöztetés, de helyi sajtóértesülések szerint már decemberben megkezdődik az érintett ingatlanok felértékelése. Másfél órával a bejelentés után a majdani sanghaji Disney park szomszédságában lévő 56.500 négyzetméteres földterületet a kikiáltási ár 264 százalékán, 1,2 milliárd jüanért (32 milliárd forint) adtak el egy árverésen.

Hamarosan néhány sanghaji állami nagyvállalat és a Walt Disney Co. összefog és vegyesvállalatot alkot - tájékoztatott a sanghaji városi kormányzat külföldi befektetésekkel foglalkozó osztálya, hozzá téve, hogy a projekt kivitelezésének részleteiről már megkezdődtek az egyeztetések. A Disney elnöke Robert Iger közleményében a beruházás engedélyezését egy "igen meghatározó mérföldkőnek" nevezte a Walt Disney vállalat számára, a kínai szárazföldi országrészben. Tokió, Párizs és Hongkong után a sanghaji lesz a Disney negyedik élményparkja az Egyesült Államokon kívül.

A kaliforniai központú amerikai cég élményparkjai ugyancsak megszenvedték a gazdasági válságot. A pénzügyi év harmadik negyedében 19 százalékos visszaesést jelentettek. Hongkong nem aggódik a "konkurencia" miatt - közölte a különleges közigazgatási övezet kormányzatának gazdasági és kereskedelmi ügyekben illetékes magas rangú tisztségviselője, Rita Lau. A kínai gazdaság gyorsan fejlődik, és a hatalmas tartalékokkal rendelkező kínai piac el fogja tudni tartani a két egymáshoz közeli - Disneyland-et. Hongkongban 2005-ben épült meg a Disney élményparkja és a szárazföldi Kína mellett Délkelet-Ázsia különböző részeiből keresik fel a látogatók. 2008-ban mindössze 4,5 millió érdeklődőt vonzott, míg megnyitása óta összesen eddig 15 millió ember fordult meg a hongkongi parkban.

Szun Csö (Sun Zhe) a pekingi Csinghua Egyetem Kína-Amerika kapcsolatok kutatóközpontjának igazgatója a tervek hallatán némi szkepticizmussal nyilatkozott. "A kínai emberek elmennek majd egyszer, kétszer, hogy megtapasztaljanak valami újat, de nem hiszem, hogy folyamatosan fognak látogatni egy egyszerű amerikai élményparkot, aminek semmi köze a saját kultúrájukhoz."

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.