BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

H1N1: eddig ezernél is több halott Európában

Ezer fölé emelkedett az igazoltan a H1N1-vírus miatt bekövetkezett halálesetek száma Európában – jelentette a stockholmi központú Európai Betegségmegelőző és Ellenőrző Központ (ECDC).

A világ többi részén eddig összesen 8610 halálozást vezettek vissza az új típusú influenzára. Az elmúlt héten bekövetkezett új európai halálesetek száma azonban már alig emelkedett az előző héthez képest. Bár az Egészségügyi Világszervezet figyelmeztetett, korai lenne még arról beszélni, hogy a járvány már elérte a csúcspontját, tény, hogy néhány országban már elkezdett csökkenni az új megbetegedések száma.

Ennek dacára az ECDC továbbra is azt ajánlja, hogy lehetőleg mindenkit oltsanak be, mivel ezzel még jelentősen lehet csökkenteni a világjárvány által okozott károkat. Az oltási programok azonban igen eltérő fázisban tartanak még az egyes európai államokban is.

Franciaországban például már tömegesen oltatják magukat az emberek, több órás sorok alakultak ki az 1200 oltópont némelyikénél – azok nyitva tartását meg is kellett hosszabbítani. Horvátországba viszont még csak most érkezett meg az első 140 ezer vakcina és még ezek iránt sincs nagy kereslet. Németországban már november végéig 5 millió főt oltottak be, Szlovákia viszont még csak most vásárolta meg az első egymillió vakcinát a Sanofi Pasteurtől. A pozsonyi kormány abban bízik, hogy az első adagok még az idén megérkeznek az országba – a teljes mennyiség leszállítására viszont február elejéig várni kell.

A járvány által leginkább sújtott Ukrajnában (ahol eddig egész Európában messze a legtöbb, 452 halálos áldozatot regisztráltak) még csak most fontolgatják a hatóságok az oltási program megkezdését. Északkeleti szomszédunk 46 millió lakosa közül eddig közel kétmillióan kapták el a betegséget, több mint százezren kerültek kórházba. Az ECDC csütörtöki adatai szerint eddig összesen 10 millió embert oltottak be a 500 millió lakosú Európai Unióban.

A gazdagabb államok hatalmas mennyiségű oltóanyagot vásároltak. A 16,5 millió lakosú Hollandia például 34 millió vakcinát vett, holott csak 11 millió adagot akar saját polgárainak beadatni – a többit más államoknak szeretné eladni. A 7,7 milliós Svájc 13 millió oltóanyagot szerzett be. A tízmilliós Szerbiában viszont csupán 3 millió adagot vásárolt a kormány a GlaxoSmithKline-tól és a Novartistól.

Előnyösebb helyzetben vannak azok az országok, amelyek saját oltóanyag-gyártással rendelkeznek. Ezek száma néhány napja emelkedett hétre Európában, amikor Románia is bejelentette: van saját vakcinája. (A többiek: Magyarország, Svájc, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország és Svédország.)

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.