BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hiánypótló turisztikai könyv jelent meg

Hiánypótló turisztikai könyv jelent meg a héten: december másodikán mutatták be a „A magyar vendéglátás és turizmus újkori története” című könyvet, a Szaktudás Kiadó Ház gondozásában.

A kötet – amely az 1943-ban megjelent A magyar vendéglátóipar története című könyv folytatása – 1949-től dolgozza fel a magyar vendéglátás és turizmus komplex tevékenységének a történetét. A II. kötet az Önkormányzati Minisztérium Turisztikai Szakállamtitkársága, a Magyar Turizmus Zrt., valamint a Magyar Svájci Turisztikai Továbbképző Intézet Alapítvány közreműködésében jelent meg.

A szakma hiánypótló újkori kötete többéves gyűjtő, rendszerező, lektoráló, pontosító, szerkesztő munka és széles körű összefogás eredményeként jelent meg.

A könyv a három nagy területet – vendéglátás, turizmus, szállodaipar – külön-külön tárgyalja. Az első részben Szigeti Andor vezet végig a vendéglátás történetén, sorra véve vendéglátóiparunk üzlettípusait a történelmi vendéglőktől a cukrászdákon és kávéházakon át a legmodernebb szórakozóhelyekig.

A turizmus történetét a Magyar Turizmus Zrt. elnöki tanácsadója, Dr. Walkó Miklós dolgozta fel. Az olvasók megismerhetik a turizmus szervezeteinek történeti változásait, Magyarország turisztikai adottságait és a különböző turista vonzerőket, valamint a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatásokat. A második részből nem hiányzik a Magyar Turizmus Zrt. és elődei történetének és feladatainak bemutatása sem. A harmadik rész szerzője, Dr. Rubovszky András, a magyar szállodaipar újabb kori történetének főbb fejlődési trendjeit követi végig a legrangosabb szállodák történetén és szolgáltatásain keresztül.

A kötet négy korszakon keresztül kíséri figyelemmel az idegenforgalom kulcsterületeinek történetét: 1849-től 1920-ig, onnan a második világháború végéig, 1945-től a rendszerváltásig, majd 1990-től napjainkig, azzal a szándékkal, hogy a múlt gyökereinek megismertetésével inspirációkat adjon a jövő szakembereinek. A könyv színes mellékletében a hazai vendéglátás, turizmus és szállodaipar mintegy 40 jelentősebb szereplője is bemutatkozik.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.