BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Negyedével kisebb az IT-piac

Mozgalmas, de nehezen kiszámítható év volt az idei az informatikai iparágban. Magyarországon az idén átlagosan 20-25 százalékkal zsugorodott a piac, a legnagyobb mértékben a hardvereszközöket forgalmazók érezhették a recessziós hatásokat – összegezte az iparág ez évi fejleményeit Hegedüs Gábor, a HP Magyarország Kft. vezérigazgatója a cég október 31-én zárult üzleti éve kapcsán. Ennek nyomán a vállalat mindhárom üzletága árbevétel-visszaesést volt kénytelen elkönyvelni, de a zsugorodó piacon a legtöbb szegmensben megtartotta vagy növelte piaci részesedését. A vezérigazgató az utóbbi kapcsán elmondta: a válság miatt a HP változtatott a teljesítménymérésen, nem az eddig megszokott bevétel- és eredménymutatókat hasonlítják össze a korábbi időszakéval, hanem a piaci részesedéseket.

Az iparági visszaesés eltérő mértékben érintette ugyanakkor az egyes üzletágakat. A nagyvállalati ügyfelekkel foglalkozó úgynevezett vállalati megoldások részleg a hardverpiacon 25-30 százalékos értékbeni csökkenéssel szembesült, míg a szoftver- és a szolgáltatáspiacon 10-15 százalékos a recessziós hatás. Az év folyamán lezajlott a korábban felvásárolt EDS vállalattal való fúzió, ezzel a hazai leánycég létszáma megközelíti a kétezer főt, ennek a felvásárolt IT-szolgáltató társaság állománya adja a háromnegyedét. Az integráció nyomán a HP újabb globális ügyfelek – Sony Ericsson, Nissan – megbízását nyerte el – tette hozzá Hegedüs Gábor. A jövőt illetően a vezérigazgató mérsékelten optimista, szerinte az üzletág piacán csak a jövő év második felétől lehet érezhető javulásra számítani.

A személyi számítógépek értékesítésével foglalkozó részleg a tavalyihoz hasonlóan százezer gépet tudott eladni a magyar piacon, az ebből származó bevétel azonban 20 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól – foglalta össze Takáts Kristóf, az üzletágért felelős vezérigazgató-helyettes. Lapunk kérdésére hozzátette: a válság nyomán a vásárlók árérzékenyebbekké váltak, a viszonteladók pedig jelentős forráshiánnyal küszködtek, ezen a területen voltak a leglátványosabb csődök.

Ami a termékcsoportok megoszlását illeti, Magyarországon ma már háromszor annyi noteszgép talál gazdára. A HP eladásai ettől némileg eltérő képet mutatnak: az idén a cég értékesítéseinek 60 százalékát tette ki a notebookok és 40 százalékát a hagyományos PC-k eladása. A nagyvállalati és államigazgatási megrendelők körében még mindig jóval nagyobb a kereslet az asztali gépek, mint a mobil eszközök iránt. A jövő évre vonatkozó kilátások továbbra is bizonytalanok. Az üzleti PC-k piacán a költségcsökkentési lépések elhúzódására számítanak, a számítógépek cseréje vagy bővítése a következő esztendőben sem tartozik majd a vállalati prioritások körébe.

A recessziós hatások erőteljesen sújtották az irodatechnikai szegmenst is, az év során a nyomtató-másoló piacon tevékenykedő cégek világszerte 15-25 százalékos visszaesést voltak kénytelenek elkönyvelni. A vállalatok ugyanis takarékoskodnak a nyomtatással, a fehérgallérosokat is sújtó elbocsátások miatt pedig egyébként is jóval kevesebben használnak ilyen eszközöket – húzta alá Czinege László vezérigazgató-helyettes. Az otthoni felhasználók körében pedig változtak a szokások, a PC-vásárlást már nem nagyon kötik össze nyomtatóvásárlással. „Jelentős javulásra 2010-ben sem nagyon számítunk, sőt, a nyomtatási piacon további csökkenés várható” – húzta alá Czinege László. Az üzleti partnerek körében a következő év lehet a vízválasztó, a bankok visszafogott hitelezési gyakorlata miatt az idén már több olyan vállalkozásról is tud, ahol a cégtulajdonos kénytelen saját ingatlanára bejegyeztetni a vállalkozói hitelhez kapcsolódó jelzálogot.



Megtépázott IT-szakma

Az informatikai iparágban dolgozók jövedelme első ízben nem nőtt az idén Magyarországon, sőt, a HP-nál a létszám megtartása érdekében átlagosan 20 százalékkal csökkent – válaszolta lapunknak Hegedüs Gábor. Az egyébként a hiányszakmák közé sorolt ágazatban a válság kirobbanása óta több volt az elbocsátás, mint a bővítés.

Ennek nyomán a nagyon jó szakemberek egy része is állás nélkül van, ami az ezen a piacon tevékenykedő vállalkozásoknál minőségi cserére ad lehetőséget – tette hozzá a vezérigazgató.

Ennek nyomán a nagyon jó szakemberek egy része is állás nélkül van, ami az ezen a piacon tevékenykedő vállalkozásoknál minőségi cserére ad lehetőséget – tette hozzá a vezérigazgató. -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.