BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

18 milliós éves fizetések – Megéri az IT munka

Az információs technológia fejlődésével arányosan egyre gyorsabban nő a kereslet a szakmához értők iránt. Az igény azonban sok országban nehezen lefedhető a helyi erőforrásokkal, így nem véletlen, hogy az IT-állások esetében a munkaerő mobilizálása már jelentős múltra tekinthet vissza.

Az utóbbi időben az informatikai biztonságért felelős jól képzett menedzserek iránt mutatkozik a világon a legnagyobb kereslet az IT-szakmán belül – állapítja meg a téma kapcsán az amerikai Computerworld szakfolyóirat felmérése. Ráadásul ez az a pozíció, amely a legjelentősebb jövedelmezőségi változáson ment keresztül az ágazat története során.

A „hackermentes” hatvanas-hetvenes években még nagyon kevesen foglalkoztak ezzel a területtel, s azok is legfeljebb a programozók szintjén voltak megfizetve. Ma már nem ritka, hogy az ebben a beosztásban tevékenykedő menedzser ott van a céges felső vezetői körben, és javadalmazása is erre a szintre emelkedett.

Az IT-biztonsági szakemberek mellett komoly igény van hálózati mérnökök, üzletiintelligencia-elemzők, szoftverfejlesztők, valamint tárolórendszeri mérnökök, adatbázis-adminisztrátorok iránt.

A technológia fellegvárának számító Egyesült Államokban ezeken a területeken a válság ellenére, ha szerény mértékben is – 1,4–2,3 százalék között –, de emelkedtek a fizetések. Ott az ugyancsak a keresett IT-pozíciók közé sorolható adattárház-menedzserek éves átlagfizetése megközelíti a 100 ezer dollárt, ennél valamivel kevesebb a fizetésük az adatbázis-adminisztrátoroknak, ők évi 84 ezer dollárt vihetnek haza, míg az e-kereskedelmi szakértők 69 ezret.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.