BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kivonulna Kínából a Google

Befejezheti működését a világ legnagyobb internetpiacának számító Kínában a Google, mivel nem hajlandó tovább cenzúrázni keresőoldalát a távol-keleti országban – jelentette be a cég a Reuters tudósítása szerint. A döntéshozókhoz közel álló források szerint a Google hosszú ideje fontolgatja döntést. A társaság már tavaly óta készül arra, hogy egyértelműen jelezze a kínai kormánynak, a továbbiakban nem hajlandó korlátozni a kereső által kiadott találatokat. Az amerikai óriás azután tette közzé állásfoglalását, hogy kínai hackerek célzott támadást intéztek a cég e-mail szolgáltatása ellen, amely a vállalat vizsgálatai szerint kifejezetten kínai emberi jogi aktivisták ellen irányult.

„Eldöntöttük, a továbbiakban nem kívánjuk cenzúrázni a google.cn kereső eredményeit. A következő néhány hétben tárgyalni akarunk a kínai kormányzattal, hogy megegyezzünk azokban a feltételekben, amelyek mellett egy cenzúra nélküli keresőt működtethetünk törvényes keretek között, ha egyáltalán van erre lehetőség” – kommentálta az eseményeket David Drummond, a Google jogi ügyekért felelős vezérigazgató-helyettese.

A társaság a harmadik negyedévben jelentett 5,9 milliárd dolláros árbevételének közel 53 százalékát az Egyesült Államokon kívül szerezte, azonban a kínai piacról az összegnek csupán elenyésző része származik. A távol-keleti piac feladása rövid távon várhatóan nem befolyásolja az internetvállalat bevételeit. Kínában azonban jelenleg is 350 millió aktív internetfelhasználó van, ez elemzői vélekedések szerint a következő évtizedben akár 40 százalékkal is nőhet, így a kivonulás a következő évtizedek várhatóan legfontosabb internetpiacának számító országból hosszú távon stratégiai hátrányt okozhat a vetélytársakkal szemben.

A kínai az egyik olyan piac, ahol a Google nem piacvezető. A távol-keleti ország legnépszerűbb keresője a Baidu, 60 százalékos részesedéssel, a Google a második, 30 százalékkal.

A bejelentés a cégek papírjait sem hagyta érintetlenül. A közlemény nyilvánosságra hozatalát követően a Google részvényei 1,3 százalékkal zuhantak, míg a Baidu papírjai 6,8-del drágultak.

Vannak azonban elemzők, akik nem veszik ennyire komolyan a Google bejelentését, mivel véleményük szerint ez inkább kritika a kínai kormány internetes politikájával szemben, mintsem valós állásfoglalás. Célja csupán az, hogy az amerikai vállalat egyértelműen meghatározza álláspontját a távol-keleti kabinettel folytatott tárgyalások előtt. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.