BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb per indul az Apple ellen

Ezúttal az Eastman Kodak indított pert az Apple, valamint a Research In Motion (RIM) ellen. A Kodak szellemi tulajdonának megsértésével vádolja az iPhone és a BlackBerry gyártóját.

A Kodak két fronton indított támadást a cégek ellen. Egyrészt panaszt nyújtott be a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottsághoz azt állítva, hogy az Apple az iPhone-nal, a RIM pedig a BlackBerryvel sérti meg az előnézeti kép készítésével kapcsolatos eljárásához fűződő jogait.

Ezzel párhuzamosan a cég ma keresetett nyújtott be a RIM és az Apple ellen a digitális fényképezőgépekhez és kép feldolgozáshoz fűződő jogainak megsértéséért. A ZDnet által idézett közleményében a Kodak leszögezi: mindkét vállalattal évek óta próbálnak megállapodni a technológiák használatának jogáról, sikertelenül. A Kodak hozzátette, hogy az LG, a Motorola, a Samsung, a Sony Ericsson és a Nokia is díjat fizet számára szabadalmainak használatáért.

Az Apple ellen két eljárást is indított a Kodak. A számítástechnikai feldolgozással kapcsolatos kifogást  korábban a Sun ellen is előterjesztette a cég és meg is nyerte azt a pert, így a Sun azóta szerzői jogi díjat fizet számára.

Az Apple nem csak a Kodakkal áll harcban: a Nokia december végén közölte, hogy pert indít a cég ellen, mert állítása szerint az Apple minden mobiltelefonjával megsérti szerzői jogait. Az Apple tagadta a vádakat és visszaperelte a finn mobilcéget.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.