BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

160 kilométer/órás sebesség legálisan néhány szlovák szakaszon

Legalább két szlovákiai autópálya-szakaszon már az idén engedélyezhetik a 160 kilométer/órás haladási sebességet.

A szlovák belügyminisztérium és a közlekedés-rendészet már évek óta tervezi, hogy nagyobb sebességet engedélyez az autósoknak, a konkrét lépések egyelőre elmaradtak, ezért Szlovákiában legfeljebb 130 kilométer/órával lehet száguldani az autópályákon - írja az Új Szó című pozsonyi napilap hétfői számában.

Gyorsabban elsősorban azokon az autópályákon lehet majd haladni, amelyek teljesítik a szigorú közlekedésbiztonsági előírásokat. Egyelőre két autópálya-szakaszt jelöltek ki, egy 14,5 kilométer és egy 10 kilométer hosszút, és a tervekben szerepel egy harmadik szakasz is, Kelet-Szlovákiában. 

A lap úgy tudja, hogy március végéig befejezik azt a szakértői elemzést, mely alapján engedélyezhetik majd a 160 kilométer/órás sebességet.

Ahhoz, hogy a tervezett szakaszokon az eddiginél gyorsabban haladhassanak a járművek, fejlesztésre is szükség van, például magas kerítést kell kiépíteni az út mentén, és az útburkolatnak is alkalmasnak kell lennie az igénybevételre.

A lap emlékeztet arra, hogy a Szlovákiával szomszédos országok egyikében sem lehet 130 kilométer/óránál gyorsabban száguldani az autópályákon.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.