BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre többet spórolnak a hazai háztartások

A globális válság hatására a háztartások kezdetben a ruházkodáson és az utazáson igyekeztek spórolni, 2009-ben viszont már az élelmiszer és a háztartási vegyi áruk mennyiségi vásárlásai is csökkentek – derül ki a GfK Hungária kutatásainak legfrissebb adataiból.

A háztartások több mint fele ma már ritkábban jár „nagybevásárolni”, alkalmanként pedig kevesebb terméket vásárol. Egyre inkább előtérbe kerülnek az akciók, 2009-ben a promóciók keretében megvásárolt termékek aránya növekedett a hazai napi fogyasztási cikk piacon. A vásárlók megváltozott viselkedésének következménye az is, hogy egyre több időt töltünk otthon, és nem fizetünk olyan szolgáltatásokért, amelyeket magunk is el tudunk végezni.

A GfK Hungária Piackutató Intézet kutatásainak legfrissebb eredményei szerint a 2008 szeptemberében elkezdődött gazdasági válság hatására a háztartások először a ruházkodáson és az utazáson igyekeztek spórolni, a 2009-es évben viszont már az élelmiszer és a háztartási vegyi áruk mennyiségi vásárlásai is csökkentek.


A magyar háztartások 80 százaléka a tavalyi évben bevallottan kevesebbet költött ruházkodásra és utazásra, mint az előző években. A rendelkezésre álló szabadon elkölthető forintok mennyisége tízből kilenc honfitársunknál pedig tovább csökkent a növekvő lakhatási költségek hatására. Az élelmiszerre és a vegyi árura 2009-ben elköltött forintok összegét a lakosság egyik fele magasabbnak, míg másik fele alacsonyabbnak érzi, mint korábban, vagyis a társadalom kettészakadása felerősödött. Honfitársaink közel felének már az élelmiszer vásárláson is jelentősen spórolni kell. A lakosság másik fele azonban ahol tud, igyekszik megtakarítani, az élelmiszeren viszont nem spórol.


Kevesebb nagybevásárlás
A magyarországi háztartások több mint fele ma már ritkábban megy el „nagybevásárolni”, mint korábban. Emellett az átlagos bevásárló kosara is kisebb lett a válság kitörése óta, azaz a lakosság több mint feléről elmondható, hogy alkalmanként kevesebb terméket vásárol. A jól bevált házi praktikákat is egyre többen alkalmazzák, így igyekeznek csökkenteni az élelmiszerekre és vegyi árukra költött összegeket.


Leleményes magyarok – folyamatosan változó viselkedésbeli és vásárlási szokások
A beszűkült anyagi lehetőségek miatt a háztartások többségének változtatnia kellett korábbi szokásain. A kialakult helyzethez való alkalmazkodást mutatja az egyes élelmiszer kategóriák vásárlásainak növekedése is. Az ecetet például az ízesítés mellett egyre többen használják tisztítási céllal is, az otthoni sütés-főzés keretében pedig a sütőpor segítségével igyekeznek sokan az étkezésekre kiadott összegeket csökkenteni.


A vásárlók megváltozott viselkedésének következménye az is, hogy egyre több időt töltünk otthon, az otthonunk zárt világában keressük a biztonságot, saját magunk állítunk elő bizonyos dolgokat, és nem fizetünk olyan szolgáltatásokért, amelyeket magunk is el tudunk végezni.
„Az elmúlt másfél évben a viselkedésbeli változások mellett a vásárlási szokások is átalakultak. 2008 végén és 2009 első félévében a vásárlók kevesebbet vásároltak a napi fogyasztási cikkekből. Ezzel szemben 2009 második félévében a megvásárolt mennyiség még tovább csökkent és emellett már az olcsóbb termékeket kezdtük el keresni” – mondta Dörnyei Otília, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója. 


Új kihívások a kereskedelemben, előtérbe kerülő promóciók
A fogyasztás mennyiségi és értékbeli csökkenése a kereskedelmet is új kihívások elé állítja. A kereskedelmi láncok akciós újságait a háztartások harmada gyakrabban figyelte 2009-ban, mint 2008-ban. Erre az igényre a láncok válaszoltak is, hiszen a hirdetések – a péksütemény, a növényi zsírok, az olajok, a zöldség, a gyümölcsök és a tejtermékek hirdetései – száma is növekedett ez idő alatt.


2009-ben a promóciók keretében megvásárolt termékek aránya is növekedett a hazai napi fogyasztási cikk piacon, az akciós értékesítés közel eléri az összes eladott mennyiség harmadát. A promócióban történő vásárlások közül kiemelkedik a forró italok értékesítése, hiszen a kategória teljes mennyiségének 43 százalékát promóció keretében vásárolták meg a fogyasztók.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.