BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tarolnak a magyar cégek az amerikai réspiacokon

Kellő felkészültséggel és újdonságokkal kis magyar vállalatok is benyomulhatnak egy-egy piaci résbe az Egyesült Államokban. A Figyelő hetilap e heti számában magyar sikertörténeteket mutat be.

Magyar cég, az AR Hungária kamerái figyeli a forgalmat a Bahreint Szaud-Arábiával összekötő 27 kilométer hosszú úton, és több amerikai reptéren is az ő dokumentum-olvasójukkal ellenőrzik az útleveleket. Egy washingtoni kormányzati épület biztonságát is az ő kameráik szavatolják. A megrendelést egy New York-i rendszerintegrátor beszállítójaként nyerte el a vállalat. A cég a Bokros-csomag után fellépő nehézségek miatt fordult a külpiacok felé. Azóta megoldásait 200 országbanmintegy 2 ezer rendszerintegrátor telepítette - írja a Figyelő.

Hasonló siker a Thalesnano története, amit egy olyan eljárásra alapozva hoztak létre, amelynek köszönhetően felgyorsulnak a gyógyszerkutatásban létfontosságú kémiai folyamatok. 2008-ban árbevétele 1,41 milliárd forint volt, fő termékét az H-Cube-ot pedig beválasztották a világ száz legfontosabb innovációja közé. „Az innovatív cégeknek jelen kell lennie az Egyesült Államokban, a világon ott hasznosulnak a leggyorsabban találmányok” – mondta a Figyelőnek Ürge László a cég vezérigazgatója.

Példaértékű az információtechnológia-biztonsági megoldásokkal foglalkozó Navayo Technologies pályája is. A cég réspiaci igények kielégítésére szakosodott, a fejlesztést főként a macedóniai és a szegedi csapat végzi.

Martin-Kovács Miklós az ITD Hugary chicagói kirendeltségének vezetője a hetilapnak azt mondta: a kontinensnyi országban nagyon eltérőek a helyi feltételek, ezért a kitelepülés előtt érdemes jól körbenézni. A szakember az amerikai terveket szövögetők figyelmébe ajánlotta azt is: ne számítsanak gyors pénzcsinálásra.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.