BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Pannon megszünteti a MobilTV szolgáltatását

Megszünteti a MobilTV szolgáltatását a Pannon - erősítette meg a cég a Népszabadságnak a lap piaci forrásokból származó értesülését.

A lap pénteki számában azt írta, hogy a 2005-ben elindított, s akkor technológiai innovációnak számító szolgáltatást május 18-án vezetik ki a szolgáltató rendszeréből.

A döntés okát firtató kérdésükre a vállalat annyit közölt, hogy a MobilTV igénybevételéből származó bevétel hosszabb ideje nem érte el a fenntartásának költségeit, ezért döntöttek a leállításról.

A lap saját információira hivatkozva közli, hogy az utóbbi időben már csak százas nagyságrendű volt a MobilTV-felhasználók száma, s a szolgáltatást kipróbáló új felhasználók közül alig akadt visszatérő felhasználó.

A döntés szerintük mégis érdekes, mert szembemegy a távközlésben nemzetközileg jelenleg elfogadott három képernyős modellel – amely szerint a tartalomszolgáltatók a tévén, a mobilon és a számítógépen juttatják el a felhasználókhoz a különböző médiatartalmakat. A Pannonnál azonban az az elfogadott vélemény, hogy a tévécsatornákat a hazai piacon nem igénylik a mobilképernyőn keresztül, arra sokkal inkább otthoni, családi tevékenységként tekintenek.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.