BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kifogásolt Tesco-akciók - Nyolcmilliós bírságot kapott a cég

Nyolcmillió forintra bírságolta meg a Gazdasági Versenyhivatal Tesco Zrt.-t. Megállapította ugyanis, hogy a cég 2008. szeptember 1. és 2009. március 16. között tartott egyes akciói során tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott. Egyes akciós termékei az akció kezdetén nem voltak kaphatóak, más termékek pedig nem a reklámokban szereplő tulajdonságokkal rendelkeztek.

A versenyhatóság rendelkezésére álló iratok és bizonyítékok szerint a Tesco reklámújságjaiban megjelent tájékoztatásaiban - egyebek mellett - azt az üzenetet közvetítette a fogyasztók felé, hogy az azokban szereplő termékek megvásárolhatók lesznek a hirdetésekkel érintett áruházaiban, a hirdetésekben szereplő feltételekkel, tulajdonságokkal.

A GVH szerint a termék lényeges jellemzőjének számít az, hogy a vásárlás után azonnal elvihető-e, e körülmény nyilvánvalóan befolyásolja ugyanis a fogyasztók ügyleti és vásárlási döntéseit. Különösen így van ez olyan termékek esetében, amelyek megvásárlásához a vásárlónak utaznia kell, mert a lakhelyétől távolabb helyezkedik el az értékesítési hely. A vizsgálat során a Tesco elismerte, hogy egyes termékek (Flóra margarin, Kinder tejszelet, „tanuló kutyus” és „Az Én titkos naplóm” játékok) egyes áruházakban nem álltak rendelkezésre, nem voltak elvihetők az akciós időszak első napjaiban.
 
A Flóra margarin esetében a Tesco késve adta le a rendelést, így tudhatta, hogy a termék nem fog rendelkezésre állni a kellő mennyiségben. Főleg miután a szállító világossá tette számára, hogy nem tudja a kért mennyiséget a kért időre leszállítani. A tejszelet beszerzését a Tesco rosszul szervezte meg, nem érzékelte e hibát, noha az ellenőrzés során azt kellett volna. A játékok esetében a kiskereskedelmi lánc már a tervezési, akciószervezési folyamat során tudomást szerzett arról, hogy a játékokat a szállító nem fogja a kért mennyiségben leszállítani.
 
A GVH megállapította, az eljárás alá vont tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott az áru meghatározott áron való vásárlására történt felhívás közreadásával és annak elhallgatásával, hogy a vállalkozásnak alapos oka volt azt feltételezni, egyes üzleteiben az adott vagy azt helyettesítő árut a kínált áron nem fogja tudni megfelelő időtartamig és mennyiségben szolgáltatni vagy más vállalkozástól beszerezni (csalogató reklám).

A GVH szerint a Tesco megtévesztő reklámokat is közzétett. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján megállapítható, hogy a Tesco a Hyundai DVD-lejátszót és az Asus notebookot nem a tájékoztatásban látható, illetve leírtaknak megfelelő tulajdonságokkal forgalmazta. Így e termékek vonatkozásában ugyancsak tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott.

A GVH a bírság összegének megállapításakor súlyosbító körülményként értékelte, hogy a Tesco jelentős forgalmú vállalkozás, a piac egyik meghatározó szereplője, a vizsgált és kifogásolt tájékoztatási gyakorlat felróható vele szemben, valamint a vállalkozást a versenyhatóság már többször jogerősen elmarasztalta.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.