BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kik állnak a a Szurgut mögött?

„Mindenkinek joga van megismerni a Szurgut részvényeseinek a körét, akinek legalább kétszázaléknyi tulajdonrésze van benne” – válaszolta újságírók kérdésére Vlagyimir Bogdanov, a Szurgutnyeftyegaz elnök-vezérigazgatója az olajipari konszernnek a nyugat-szibériai Szurgutban tartott 2008-as közgyűlése után.

„Nekem nincs annyi – folytatta –, de ha maguknak van, kérdezzék meg az értékpapír-felügyelettől, meg fogják mondani.”



A Reuters fenti híradása kimondva-kimondatlanul érinti valamennyi interneten terjedő vádat, amellyel a Szurgutot, illetve Bogdanovot illetni szokták.



Az Oil & Gas Eurasia portálja szerint Bogdanov 1993-ban az akkor még állami vállalat Szurgut első számú vezetőjeként saját magának privatizálta az olajkonszernt, és a Kreml legbelső köreinek a bevonásával azóta is őrzi többségi hányadát. Az Energy Tribune honlap szerint Bogdanov tulajdonosi hátterével visszaélve vezérigazgatóként eltitkolja a cég eredményeit a kisrészvényesek elől, közben a társaság egyre növekvő készpénzvagyonon ül. Egyes internetes források szerint ez az összeg a 15 milliárd dollárt is meghaladja – a Forbes a cég saját tőkéjét 13 milliárd dollárra teszi. John Helmer bloggeroldala biztosra veszi: azért rendezik mindmáig Szurgutban, ebben a nyugat-szibériai bányászvárosban Oroszország negyedik legnagyobb kőolajvállalatának éves közgyűléseit, hogy minél távolabb tartsák tőle a kisrészvényeseket.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.