BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

MÁV botrány: milliós bírság a késés és a szabálytalankodás miatt

Öt-tíz millió forintos közbeszerzési bírságot kaphat a MÁV, mert késve és szabálytalanul hosszabbította meg a személy- és tehergépjármű-flotta bérleti szerződését - írta szerdai számában a Magyar Nemzet.

A lap azt írta egy belső jelentésre hivatkozva, hogy a felelősök ellen nem indult eljárás.

A Magyar Nemzet szerint ugyan már tavaly március végén lejárt a MÁV és a LeasePlan Hungária közötti szerződés 1.161 személygépjármű, valamint 3,5 tonna össztömeget meg nem haladó tehergépjármű-állomány bérletével és flottarendszerű üzemeltetésével kapcsolatban, a két cég csak az idén január végén állapodott meg a hosszabbításról. A vasúttársaság ez alatt az idő alatt szerződés nélkül használta a flottakezelő szolgáltatását, amelynek éves díja 1,66 milliárd forint.

A lap azt írta, hogy az Index hírportál korábbi cikksorozata következtében a Közbeszerzések Tanácsának elnöke közérdekű bejelentés alapján hivatalból kezdeményezte az ügylet vizsgálatát.

A Magyar Nemzet kérdésére a hatóságnál elmondták, hogy a múlt héten tíz nappal meghosszabbították az eljárás lezárásnak határidejét, így jövő héten kedden várható határozat.

A vasúttársaságnál dolgozó informátorra hivatkozva a lap azt írta: a MÁV jogászai arra számítanak, hogy a mulasztás miatt 5-10 millió forintos pénzbírságot kapnak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.