BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hogyan lehet egy cég imázsát egyszerűen növelni?

A CSR és a profit együtt jár - Az ad hoc tragédiák, mint az árvíz, tényleg társadalmi felelősségvállalásra buzdítják a cégeket

Felelősség. Növeli a cég imázsát, illetve a dolgozók lojalitását – főleg ezek miatt „éri meg” CSR- (vállalati társadalmi felelősségvállalás) politikát kidolgoznia egy cégnek. Többek között erre világított rá az Ohiói Egyetem egyik kutatása, amely több mint ötszáz vállalati szakembert kérdezett meg a témáról. Kiderült az is, hogy míg a programok kidolgozása a HR és a marketingkommunikáció feladata, a CSR-politikák „ötletgazdáinak” elsősorban a felső vezetés tagjait tartják.
E programokat az is ösztönzi, hogy a cégek hosszú távon építkeznek, igyekeznek minél korábban magukhoz kötni a fogyasztókat, akár már gyermekkorban is szimpátiát próbálnak kelteni, hogy az adott társaság terméke, szolgáltatása népszerűbb legyen. Ez utóbbi állítást megerősíti egy friss hazai felmérés is. Ugyanis a BrandTrend és az Alternate CSR kommunikációs szemmel című kutatása szerint is a fogyasztók lojalitásának növelése, új fogyasztók megnyerése előidézője lehet a vállalati CSR-tevékenységnek. Miért is lenne titok, hogy a CSR elősegítheti a profitnyerést, hisz Philip Kotler már évekkel ezelőtt megírta, a vásárlók 84 százalékában kedvezőbb kép él azokról a vállalatokról, amelyek tesznek valamit azért, hogy a világ jobb legyen.
Természetesen a például gyermekeket, hátrányos célcsoportokat célzó programok nemcsak érdeket képviselnek, hanem a cégek probléma- és szociális érzékenységét is mutatják. Jó példa erre az Univer Product Zrt. immár két éve elindított programja, amely a Nyerjen a mi iskolánk! névre hallgat. Lényege, hogy az Univer a termékeinek (majonéz, mustár stb.) értékesítésével készpénztámogatást, valamint sporteszközöket juttasson el a magyarországi általános és középiskolákhoz.
A vállalatok CSR-politikájában gyakran szerepelnek „célcsoportként” a gyerekek, az ő problémáikra általában nyitottabbak a cégek. 2009. szeptember 1. és december 30. között zajlott például a Tchibo Együtt az óvodákért! elnevezésű kampánya. A vállalat CSR-akciója keretében ez év februárban hat óvoda egyenként 600 ezer forint támogatást vehetett át.
Sok esetben a vállalatok nemcsak „kifelé” teszik transzparenssé a segíteni akarásukat, hanem „befelé” is, s ez jó hatással van a vállalati imázs mellett a már ott dolgozók elkötelezettségére is. „Nagyon fontos számunkra, hogy felelős nagyvállalatként segítsünk az embereknek abban, amiben a legjobbak vagyunk. A Digitális Híd kezdeményezés például tökéletes példája annak, hogy az erőforrásainkkal úgy is hozzájárulhatunk a fenntartható fejlődéshez, ha bevonjuk a munkatársainkat a különféle önkéntes programokba” – fogalmazott a Világgazdaság érdeklődésére Györke Orsolya, a Magyar Telekom PR- és márkamenedzsment-osztályának vezetője. A 2004-ben indított Digitális Híd kezdeményezés keretében külön kistelepülési önkéntes program működik azzal a céllal, hogy megmutassa a helyi lakosok számára, mi is a világháló, mire használható, hogyan tudja közelebb hozni az internet a földrajzilag egymástól távol élő embereket, és milyen nagy mértékben tud segíteni a hétköznapok problémáinak megoldásában.
A jól kialakított CSR-programoknál az sem mellékes, hogy a vállalat képes legyen általa megmutatni a szociális érzékenységét, társadalmi problémát igyekezzen kezelni vele, vagy legalább egy szűkebb célcsoport, környezet gondjain enyhítsen.
Úgy tűnik, az ad hoc tragédiák valóban felelősségvállalásra szólítják a cégeket. Jó példa erre az árvízkárosultak megsegítésére összefogott hazai mobilszolgáltatók intézkedése. Tegnap déltől a 1749-es szám hívásával, vagy ha erre a számra az „ARVIZ” vagy „ÁRVÍZ” szót szöveges üzenetben elküldi, 200 forintot adományoz, amely a Magyar Vöröskereszt közreműködésével jut el a mentési munkálatok céljaira és a károsultakhoz. A gesztus nagyvonalú, hisz a távközlési cégek semmilyen külön díjat nem számolnak fel az SMS-ek, illetve hívások után. Nézzünk egy másik példát: a Coca-Cola Magyarország CSR-stratégiájának egyik programja révén a Mohács melletti Szabadság-sziget rehabilitációja valósult meg. A projekt nagyságrendjére való tekintettel több szervezet fogott össze a sziget megmentéséért, a cég mellett többek között a WWF Magyarország, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága és Mohács Város Önkormányzata. A projekttel a Coca-Cola Magyarország bekerült a Magyar Public Relations Szövetség által meghirdetett CSR Best Practice pályázatának díjazottjai közé. A CSR népszerűségét mutatja egyébként, hogy egyre több fórum foglalkozik a témával, s a legjobb gyakorlatokat elismerő díjak száma is szaporodik. Ez utóbbira jó példa a Vodafone Magyarország által az idén alapított Társadalmi Felelősség Díj (Vodafone Annual CSR Award), amellyel minden évben a társadalmi felelősségvállalásban élen járó vállalatokat, alapítványokat, civilszervezeteket jutalmazzák. Az ötmillió forintos támogatással együtt járó díjat először a Robert Burns Alapítvány vehette át. Bár több, a vállalatok társadalmi felelősségvállalását mérlegre tevő rangsor készül különböző módszerekkel, egyelőre nincs egységes elv, amely alapján mindenki számára egyértelmű lenne, mitől lesz egy cég CSR-politikája minőségi. Ezen segíthet az ENSZ fejlesztési programja, amely az Európai Unió új tagállamaiban országos szintű CSR-teljesítmény-mérő rendszer kialakítását célozza a CSR-ben való kiválóság mérésére és ellenőrzésére. A projektben Bulgária, Magyarország, Litvánia, Lengyelország és Szlovákia vesz részt. KI


A Corporate Social Responsibility (CSR),

vagyis vállalati társadalmi felelősségvállalás fogalma az Institute of Business Ethics által használt definíció alapján:

a „vállalat által végrehajtott önkéntes cselekvés, amelynek célja, hogy reagáljon az üzleti tevékenysége erkölcsi, szociális és környezeti hatásaira, valamint megfeleljen a fő vállalati érintettek érdekeinek”.

a „vállalat által végrehajtott önkéntes cselekvés, amelynek célja, hogy reagáljon az üzleti tevékenysége erkölcsi, szociális és környezeti hatásaira, valamint megfeleljen a fő vállalati érintettek érdekeinek”. A CSR és a profit együtt jár -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.