BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mit nem valósítanak meg az egészségügyben most? Elhalasztott rendeletek

Nem szűnik meg az orvosok részmunkaidős közreműködői szerződéses alkalmazása, mert szakemberek híján sok intézményben veszélybe kerülne a betegellátás.

 Nem vezetik be júliustól a gyógyításhoz előírt új minimum feltételeket, továbbra is gyógyíthatnak közreműködői szerződéssel az orvosok és fél évig nem teszik kötelezővé a gyógyszertáraknak a betegek által beváltott vények online elszámolását az egészségbiztosítóval. Ezt jelentette be ma Cserháti Péter a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi helyettes államtitkára.

Szükség van ugyan az új minimum feltételekre, de egyelőre nincs esélyük a kórházaknak, hogy pótolják a hiányzó eszközöket és szakembereket – indokolt. Ha lenne központi pénzforrás, sok helyen az ahhoz szükséges önerőt sem tudnák biztosítani. Ám a tisztiorvosi szolgálat sem felkészült a sok ezer működési engedély ellenőrzésére.

Az intézmények kényszerből, szakember híján foglalkoztatnak részállásban, közreműködői szerződéssel orvosokat, nélkülük ugyanis nem tudnák ellátni a betegeket, veszélybe kerülne a működési engedélyük.

A patikák vényforgalmának online elszámolását pedig azért csúsztatják el fél évre, mert az új rendszer kiépítése nem teljes. Ugyanis a jövőben jelenteniük kellene az OEP-nek azt is, hogy az emelt és kiemelt támogatással felírt orvosságokat milyen betegség terápiájára, milyen szakorvos írta fel. Az új rendszert januártól vezetik be.

Az Országgyűlés egészségügyi bizottsági ülésén Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára bejelentette: felmérik a kórházak adósságállományát, és úgy alakítják át az intézményrendszert, hogy az az adott területeken élők szükségleteinek megfeleljen. Átalakítják a betegbeutalási rendszert is. Elmondta azt is, hogy a patikaliberalizáció moratóriumának bejelentését követően 70 patikaalapítási kérelem érkezett a hatóságokhoz, abból 30 Közép-Magyarországon kíván gyógyszertárat létesíteni. Ez is igazolja, hogy a szabad patika alapítás a nagyvárosoknak kedvez.

Megtudtuk azt is, hogy a korábbi évek kórházi kapacitásainak átalakítása negatívan hatott a betegellátásra. Amúgy 2008 végén 11 ezer, tavaly decemberben 22 ezer beteg volt a várólistán. Köztük például szív-érrendszeri bajokban szenvedőknek is kellett várakozni. Szükség van a szervezett betegutak megtervezésére.

Az államtitkár bemutatta helyetteseit is: Páva Hanna jogász, korábban évekig dolgozott már az egészségügyi tárcáknál, Cserháti Péter pedig a traumatológus orvosi szakmát cserélte a közigazgatási posztra.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.